Halottak napi haiku versek

Emlékeink a
múltban, míg Ők már régen
előttünk járnak.

Gyertya lángjában
lélek fénye világít
síri csend ölel.

Lepkeként suhan
égő gyertya fényében
ezernyi emlék...

csillagösvényen
millió csillagfénnyel
lelkünk összeér

A csalhatatlan
ősz jele, ha temetők
kivirágoznak...

Csend virágait
emlékezés lángjai
világítják meg.

Léleknek balzsam
gyertyát gyújtani halkan
imát suttogok...

Régi temető,
idő-rágta betűk közt
mohaér lüktet.

Ti nem lenn "laktok" -
Ti fenn ragyogtok - Ti a
csillagok vagytok...

Szeretett lelkek
melegszenek, mécsesek
ölelésében...

A test porhüvely,
a lélek halhatatlan,
s ők, kit szeretünk.

Ami belőlünk
megmarad, nem az, ami
lenn, a föld alatt.

Gyertyák lángjában
szeretteink emléke
túlvilági fény.

Temetői csend,
rojtos krizantémokat
egyenget a szél.

Hideg márványon
őszirózsa, gyertyaláng -
emlék melegít.

emléke annak
akit még szerettünk nem
öregszik, csak mi

márványok között
örökké mécses virraszt
virágtemetőt

színes szólamok-
krizantémok dalolnak
az elmúlásról

vitathatatlan
eszmék masíroznak a
halottak élén

Mécses - mederben
viaszcseppekbe - illan
mulandó bánat

Minden nap ott van
bús szíved szándékosan
rejtett zugában.

Hangtalan sorban
Lehullt friss virágszirmok
Élő mindenség

Millió gyertya
sem adhatja vissza az
öröklét lángját.

A túlvilágon
már csak a kék csend mesél
égi dallamon.

Vásárfiát tart
kicsi kéz, szemében még
élnek ősei.

ott leszek Veled
ahol a gyertyafények
őrzik a csendet

koszorúinkon
éled sírkertek mélyén
lélekvirágunk

Mécses-lángnyelvek
Hosszan nyúló, gyönyörű
szép emlékfelhő.

Szeretetgyertyák
esti sírkert-varázsban
földi csillagok.

mécslángot hajlít
novemberi esteken
az emlékezet

sírokon gyertyák
fellobbant lángja sercen
emléket neszez

Ezer mécses ég
halottak sírhantjain -
emlékezésképp.

apró fények közt
némán hullnak a földre
gyertyacsepp könnyek

Szív pitvarában
a gyász emlékét, mécses
lángja, égesd el!

halk sírok között
fénnyé olvadt könnyeink
emlékmécsesek

a gyertyák fénye
távolságot köt össze
szeretet hídját