Halottra emlékezésről szóló haiku versek

hallgatag hangjuk
csend - szívemben dobbanó
ünnepi emlék

megőrizve Ők,
koszorúereimnek
falán emlékek

kályha szélén kis
pöttyös bögre remegő
kezedet várja

Messziről látszó
mécsest gyújt, emlékezve
lágy mosolyára.

Mécsesfényekben
Fellobbanó emlékek -
Csenddé ért vigasz.

sírontúli fény
csendje - Anyám és Apám
szótlan csillaga

míg rád gondolok
a könnyeim számolják
múló perceim

gyertya lángjain
viaszba olvadt csendkönny
gyógyuló hiány

éjszaka fátylán
csillagaim - úgy vágyom
rég hallott hangjuk

Kőbe vésett név.
Kőbe vésett emlék. Könny
csordul az arcon.

hófehér selymes
szirmok hullnak az égből
szeretteinkért

éltem elröppen
de a szárnysuhogásom
sokáig hallod

magához intett
a halál - könnyben úszó
emlék vagy csupán

gyöngyhálót szőttem
kihullott könnyeimből
fogva tartalak

sárgult fényképek
tovatűnt életekkel
hiányt remegnek

Keze fentről le,
majd balról jobbra rajzolt
- végső mozdulat...

utolsó éjjel
barackot ettél magja
bennem nő fává

néha még érzem,
ahogy kezed vakon az
enyém után nyúl.

hófehér szirmok
könnyeznek emlékekért
pisla fény kísért

gyertyák fényében
látom égi utadat
léptem vigyázod

emlékek sötét
ruháját csillagokkal
varrja ki az éj

virágsziromban
látom a lépteidet
égi utadon

Kit nem feledünk,
nem hal meg, de távozik
szeretteitől...

krizantémokra
az elköltözött lelkek
szeretete ül

múltad varrja rá
emléked öltéseit
rongy életemre

fényes csillagok
fürdenek a tó vizén
mintha ott lennél

temető csendben
végső lélegzetvétel
a fülembe cseng

Emléked szívem
legbelső zugában és
gyermekeinkben...

Édes nagyanyám
diós-cukros illatba
burkolt emlék már.

árnyékként bolyongsz
a cseresznyefák alatt
emléked bársony

lélekmilliók
tekintetétől ragyog
ma a telihold

halálom lábnyom
a halhatatlanságom
végtelen útján

Messzi távolban
Síró hegedű reszket
Bécsi éjszakán.