Haiku versek a hiányról

üres ágyamban
megszokásból még mindig
feléd fordulok.

Ha egy valaki
hiányzik, néptelennek
tűnik a világ.

meddig tart az a
perc, amiben elkezdtél
így hiányozni...?

elteltem veled
mégis hiányod érzem
zsigereimben

Hiányból táplált
Álmokból épülő vár
Tornyából zuhansz.

kinek a sok is
kevés, annak a tenger
kékje sem elég

Már elszámoltam
veled, magammal viszont
máig nem tudok.

maradt valami
megmagyarázhatatlan
hézag utánad

szerelemindák
hálózzák be a köztünk
feszülő csendet

gyöngyözve bújna
füstkarikáidon át
a nevetésem...

úgy vagyok teljes,
hogy elfogadom gyötrő
hiányjeleim

mardos a hiány
hogyan tud megsebezni
épp az - ami nincs -

Ki tudja, meddig,
ki tudja, mennyire fog
fájni utána?

fájó üresség -
kontúron belül kitölt
minden részletet

Beléd képzeltem
álmaim, de hiányod
ébresztett mégis.

hűs szél csókolja
halovány sziluettem
helyetted - fázom

Megpróbállak nem
szeretni, hogy ne fájjon
majd a hiányod.

soha nem leszek
egész mindig hiányzik
egy-egy töredék

már nem hiányzol
mégis belebotlom az
emlékeidbe

üres szobában
már csak az emlékedbe
ütközik lelkem

Elmentél. Csend van.
Csak hiányod ketyeg még
régi óraként...

Amióta nem
vagy a Nap, a csillagok,
sincsenek nekem.

Lelkem helyén csak
légüres tér, mellkasom
visszhangozza Őt...

Hát beteleltünk,
fagyosan összebújva
minden gondolat.

Hiányod átjár,
Mikor nem vagy itt velem,
De tudom, hogy jössz.

magamra húzom
kabátod, hogy megszűnjön
fájó hiányod

Körülnövi az
élet a hiányod, mint
fatörzs a sebet.

A túlzott vágyak
indukálják a hiány
illúzióját.

magányos akkor
vagy igazán ha már a
hiányt sem érzed

Kitöltöd az űrt,
hol a kedvesség hiány -
lelket simogatsz!

A kezemben az
iránytű, akárhogy is,
csak Feléd mutat.

hallgatásommal
hiányodat próbálom
csillapítani

Csillagok alatt
kabócák nászéneke
sajdítja szívem.

míg távolban vagy
magamhoz szorítom a
közös perceink

Akkor tudtam meg,
hogy mi a hiány, mikor
megszerettelek.

nem várhatom el,
hogy keressenek engem,
ha nem hiányzom.