Haiku versek a hiányról

Miért maradjak?
Mert nem akarom még, hogy
elmenj, nem elég?

az utcasarok
ahol mindig vártalak
újabban üres

Visszakapom-e
tőled a hiányzó részt
belőlem: Téged?

nappal havazik
nélküled múlik az éj
- örökké fázom

öblös csendekbe
merülnek helyetted a
gondolataim

Felszállt a köd, és
nedves illatként hagyta
itt a hiányod.

Ha csend van hallom,
minden szobában maradt
néhány mondatod

egyszer csak eltűnt
nem találom a helyem -
nem maradt nálad?

ma már volt néhány
kósza pillanat mikor
nem gondoltam rád

kályha szélén kis
pöttyös bögre remegő
kezedet várja

kedves szavakkal
győztél meg arról hogy csak
te hiányoztál

közeltartási
végzésem van, nem mehetsz
egy hétnél messzebb

hiányodban csak
a pillanatok égnek
el én maradok

Magaddal vitted
szavaim is, csak a csend
maradt utánad.

keserű hiány -
tenyeremben olvad szét
elfolyó csended

akkor is itt vagy
ha csak hiányod ül le
szívem peremén

elvesztettelek
bánatgyöngyök fénye ring
szóláncaimon

hosszú csendjeink
égkék taván - hiányod
tükröződik rám

mára hiányod
részemmé vált egészen
így vagyok teljes

Mint gyolcson a seb,
átvérzik éjeimen
fájó hiányod.

lennék szádon az
elharapott mondat ki
nem mondott fele

Hiányod éget
tegnap még élt a remény:
ma csend dörömböl.

a távolságot
a legegyszerűbb módon
csak tőled mérem

Tavaszi dallam
suhan kertem fái közt,
téged keresve...

Karosszékemen
hiányod vendégként ül:
nem marasztalom.

letört ág helyén
képzelt virága szárad
fantomfájdalom

Vízcsobogásban
Enyhül hiányod, végül
Megnyugszik lelkem...

A bőröm alatt
viszkető hiányod csak
fantomfájdalom.

Nem vagy egyedül,
hisz valaki gondol rád -
lelkével ölel.

A távolság, csend
lényegtelen, ha közben
szívemmel látlak.

Várakozunk csak
míg éket ver közénk az
idő és a tér

Hiányod sorvaszt.
Lépted nyomán odakint
ellapul a hó.

Ablakomba a
holdvilág benézett és
téged keresett...

legjobban az fáj,
hogy nem okoz édes kínt
hiányod immár

Mint kúszónövény,
úgy fonja körbe újra
hiányod szívem.

Madárdallamból
csivitelő hiányod
elhessegetem.