Haiku versek a hidegről

Melegre vágyott
szél a zsebembe bújva
ziláltan piheg.

Éj leple alól
kikukucskál a hajnal -
még fázik a fény

Sötét hófelhőt
kerget az északi szél
fázó fák fölött.

nem enged a fagy
jégcsap is csak didereg
hideg magányban

kegyetlen hideg
egy elhagyott fészekben
napfény didereg

Vadul marnak tél
lánctalan szélkutyái
fagyott arcomba.

fagyos éjszaka
csendje hull az estére
jeges didergés

Hold fénylő arcát
hófelhők takarják el,
vacog a szél is.

Dermesztő hideg -
jégvirágok kacagnak
fagyos üvegen.

Fényt fon a hajnal
a vacogó fák köré,
lágyan melegít.

hideg hajnalon
a nap fényét füröszti
jeges tócsában

Fázós kabátom
szorosan bújik hozzám
nem hisz a napnak

Sziréna vijjog -
zimankó támad retkes
kapualjakból.

Sötét csönd hullott
hűvös este ölébe:
a hold is reszket.

mohapárnákon
zúzmara nyoma csillan
hűvös a reggel

Márványeres lett
a levegő, lehelet
csokrok a fagyban.

Hajnali fagyban
ébred bőröm és tüdőm
- éles lélekhő.

Hideg holdsugár
vederbe fagyott jégen
maradt mosolya.

fagyban kopog már
az éjszakának lába
csikorgó léptek

leheletvékony
csend szaggatja beszédem
füstkarikáit

dermedt fűszálak
szőnyegén a meghűlt szél
dércsillámot hint

fúj a szél, fázom
rám gombolod kabátod
mosolyog a Hold

hideg reggelen
falevelek vacognak
pőre öltözék

kesztyű nélküli
kezére rózsát csókol
mindenféle szél

vacogva ébredt
a ködbe burkolt reggel
téli sóhajtás

selymet sző az est
pedig sálat kellene
őszi szél süvít

őszi délután
hideg szívében borzong
minden ami él

fázós takaróm
magamra terítem így
öleljük egymást

harmatos hajnal
a csupasz dió kabát
nélkül didereg

a szél is fázott
ma kabátok ujjába
bújt melegedni

hideg éjjel volt
ma a ködös hajnalban
kabát didereg

hűvös a hajnal
jön hogy takaróm lopja
álmom erősebb

Reszketnek a fák.
Hókristályban hempereg
csontig fagyott ág.

hideg hajnalon
legördülő könnycsepp az
ablaküvegen

karon fogta a
felkelő napsugár a
vacogó hajnalt

hideg reggelen
az avar felöltözött
téli menyegző