Haiku versek a hóról

megtörik a nád
hószagú súllyal a csend
nem bírja tovább

csend ül a tájon
hó rezdül fűzfaágon
néma jelbeszéd

a hó megváltja
a világot az őszi
fák bánatától

télanyó selymes
hótakarót terített
fehér meghittség

hópelyhet néző
víg gyermekek arcára
hűs csillag olvad

behavazott kert -
szobámban pompáznak a
csönd virágai

a hóhullásban
számtalan lélek rezdül
s megszépül a tél

Szürke hegycsúcsok
Tetejére porcukrot
Hint Holle anyó.

Hó szitál csendben.
Néma jégcsap-hangszeren
Játszik a zord szél.

Nyulak a hóban
térdig belesüppedtek,
fülük integet

Ég hinti könnyét.
Fehér inget húz a föld.
Hópiheálom.

hó sem takarhat
mindent csodás takaró
de mulandó is

hó lámpása gyúl
kormozó téli esten
hűvös fényvilág

akár az élet
tünékeny apró lábnyom
a fehér havon

sötét éjszaka
hó világít hegyes füst
bolyong egy házból

hópaplan alatt
erőt gyűjt a természet
tavaszra várva

a puha hóban
szél simítja nyomaim
cinkossommá vált

Levéltakaró
Felette hó didereg
Lent tavasz érik

hópaplanos éj
jégvirágcsókos hajnal
csipked a reggel

hólepte tuják
mint pásztorok subában
beburkolózva

téli csemege
jégcsapok hóbundában
a szél nyaldossa

pelyhek készülnek,
mint bálozó leányok
szökni fehéren.

Hópihe táncol
leplet vonva a tájra.
Dércsipkés álom.

Áprilisi hó
piros tulipán szirmán
túlélő percek

bolyhos takarót
hint világtalan éjre
fehér kísértés

hópelyhek tánca
bimbó s élet románca
halálos tavasz

Hópamacs-sipka
bokornak ágán ringva
napfényre vár már.

Formát bont a tél.
Ágakról pihe álom
hullik sóhajtva.

A szennyes hófolt
az árnyékban is kopik,
könnyét hullajtja.