Haiku versek a hőségről

élvezem nagyon
nekem csapják a szelet
ventilátorok

olyan hőség van,
hogy vetkőznék, pedig még
fel sem öltöztem...

a nagy forróság
reszkető hullámokban
száll föl utcánkban

járok kiégett
réten por száraz virág
halódó élet

a nap fenn ragyog
levél sem rezdül kókadt
lombok fakulnak

Kitakaródzik
zsigerig minden. Egy üst
a Föld: forr, zihál.

Forró párkányon
pihen a nap parazsa,
olvad a világ.

Hőségtől tikkadt
virágszirom ruhája
majdnem földig ér.

Lusta békanász.
Sás közt récék pihegnek,
s a csend is zihál.

Zöld lombok mélyén
szomjas pintyek pihegnek:
múló menedék.

hallgat a patak
zúgó hangját elvette
a nyári hőség

árnyas felhőkből
friss cseppeket ejt a nyár
fellélegeztem

dörög a távol
téblábol a délibáb
hang és hő - hullám

Virágágyakba
felhők feküdtek - parfüm
e párálló lég.

tüzes delelőn
lombsátrakban bújik meg
minden csendes árny

május ölében
térdel a kánikula
bebocsátást vár

Tüzes inget ránt
a hajnal, Napra ásít
száraz torokkal.

forró kő tövén
zöld hasú gyík sütkérez
arany gömb a nap

verőfényes nap
szépsége vakító tűz
perzselőn éget

kékes hegycsúcsra
tüzes napkorong éget
izzó levegőt

hűsítő szellő
gömbölyödik a nyárra
apadó hőség

Nyugvó nap szíve
szétterül a földön, még
talpam perzseli.

Nap hint aranyat.
Elnyeli a tikkadt föld.
Lángokban a táj.

kósza gondolat
Napnak hevétől sült meg -
saját levében

negyven fok perzsel
visszafogott létezés
lassított menet

tikkasztó hőség
már a gyík sem napozik
a kövek között

még tombol a nyár
de bőröndöt csomagol
holnap útra kész

Vörösen izzó
fénygolyó fent viháncol,
lent jajgat a lét.

Téblábol a nyár.
Hőség hasít felhőket:
felhőszakadás.

illúzió csak
minden kurta esőcsepp
kánikulában

tetőcserépen
izzó fényfonálból köt
hőséget a nap

ébredező nap
kacsint felém üzeni
ma nem lesz szerény

aranyszínű nyár
gyöngyöt csal homlokodra
hőségnek csókja

a nyári hőség
kis patak torkát fogta
kiszáradt meder

Tikkadó légben
méhizzadtság csöppen le
matt hangyahátra.