Haiku versek az időről

Holnap árnyából
egy rongyos báb tekint a
tegnap cárára.

fotó-valóság:
a pillanat törtrészén
megállt az idő

Ujjbegyén szép szó
domborodik, fehéren
holnapot simít.

Órákban csüngő
falatnyi pillanatok
haladnak velünk.

Idő vasfogán
mókuskerék le-föl jár,
éveket emészt.

Idő árnyéka
oldódik sötét térben:
növekvő kozmosz.

tétova percek
téblábolnak az éjben
álmom keresem

Erjed az idő,
részeg minden pillanat.
Örökös másnap.

a múltunk gyűrött
a holnap vasalatlan
hordható jelen

Tévedéseket
az idő szelídíti
tapasztalattá.

Nincs mitől félni:
tenyerén hord az idő,
s benned a világ!

kimért időmnek
egyre több a múltja már
bandzsít rám a vég

Felsegítem az
elbotlott perceket, van
időnk sétálni.

jár a mutató
a kakukk tovább alszik
gyengülő rugók

Időspirálban;
Múltunk csak hízik, jövőnk
egyre soványabb.

hová tűnik az
idő, az alig használt
eladhatatlan

Jajgató szél az
idő ráncait kővel
festi a Földre.

ráncos reggelt a
nappal majd kivasalja
éj újra gyűri

Időmértékkel
élni... időtlen álmom
bakancslistámon.

fülelek csendben
emlékeket görget a
hömpölygő idő

Pereg az idő,
érleli gyümölcseit
múlt tetteinek.

Sorsistennőink
fonjatok időt nekünk,
s mi álmot szövünk.

Rózsafüzéren
Morzsoljuk napjainkat
Utolsó szemig.

Szitáló ködben
pók sző ezüstből hálót
észrevétlenül

Elszáll mint a por,
csak emlék marad a kor,
s éltél valahol.

tegnapi arckép
holnap át kell festeni
már nem élethű

szívja erőm, mint
fagyöngy fának a nedvét
a múló idő

Mulandóságba
dermedt búcsúpillanat;
hanyatlik a nap.

Lám, itt toporgok
a járdán, s mellettem fut
tova az élet.

Üveggolyóként
gurulnak a szép percek.
Kosárba gyűjtöm.

Gyűrött sziromként
- mit lehullajt a virág -
ellibben a nap.

Nem az idő az,
aminek iránya van:
az emlékezet.