Haiku versek az időről

utolsó percig
halogatni mindent hogy
legyen extázis

volt szerelmekért
ma már egyetlen perc is
túl drága holmi

gyermekként minden
öregen már fikarcnyi
szónak is örül

koravén idő
felnőtt aranykort bújtat
érett gyermekben

kócos hajnalok
mézillatú csendjében
megáll az idő

megszínesedve
fénygirlandokon futnak
hozzám perceid

arcán az idő
láthatóan ráncos, mint
a téli alma

borongós napok
életfa sárgult ágán
reszketeg idő

Idő szilánkok
hevernek szerteszéjjel
matt és csillogó.

Összeomlanak
sok évmilliárdokká
a pillanatok.

Évek szántanak
időekével - ráncok
gyűrődnek nyomán.

A vén templomi
harang rekedten szól az
idők végéről.

Tovaring létünk...
büszke szép: fonnyadtba hal
- élt, kívánt, s remélt.

minden gondolat
az idő bölcsőjében
alszik és ébred

Apró gyöngyökké
Deresedik az idő
Szalmaszálakon.

Búsan poroszkál
az idő, tudja hogy a
végtelenbe tart.

továbbreppenő
másodpercek dézsmálják
pásztoróránkat

rövid árnyékú
fák ágán idő moccan
csak az ősz lehet

csoszog az élet
a vén időn andalog -
csigatalpakon

hol a hold fogy el,
hol pedig a türelmem
mindig ha várlak

a múló idő
emlékeimet ráncba
szedte arcomon

Csendben poroszkál,
visszanéz a tükörből
a múló idő.

Nem mi használjuk
ki az időt, ő teszi
azt inkább velünk.

aszfaltrajzokra
csillagport szitál az éj
maradj még gyerek

csillámló múltam
ezüst selymét hajamba
fűzte az idő

folyó sodrában
morzsolódik az idő
mint kő a kövön

idővégekből
foltos kendőt fércelget
hideg napokra

kendője alatt
ezüst hajszálak fénye
időt rejteget

Lépcsőn nyújtózó
csend lábánál meg-megáll
egy pincebogár.

Létidőnket nem
percekben - érintésben
számolja lelkünk.

pihenj meg nálam
vándor - hűs árnyam ölén
megáll az idő

mosolyodban a
ráncokba rejtett idő
mindig szép marad

igék és idők
keveredve peregnek -
ölembe hullt múlt

Titkok fonása:
gyökér mélybe, ág fénybe
világokat köt.

meggyűrődött bőr
selymébe ráncbarázdák -
idő vájta heg

A múlt lehámlik
az idő békességgel
útra kel velünk