Haiku versek az idő múlásáról

száraz ágai
gyümölcsöt nem hoznak már
a vén időnek

Fakuló álmok
rozsdaszín foltjain át
múlnak a napok.

időfénynyaláb
elhulló perceinket
tükrözi felénk

csendcseppeket old
hullongó álmaimon
az idő szava

Padlás rejtekén
óralánc kattan, neszez
bogár járta csend.

Elszenesedett
csillagok potyognak le
a mély semmibe.

jár a mutató
a kakukk tovább alszik
gyengülő rugók

óra a falon
morzsolja a perceket -
életed ketyeg

Kéreg takarja
az idő évgyűrűit -
Mereng a múlton

Az élet álom
csendjében észrevétlen
koppan napra nap.

alkony virága
szürke égbolton feslik
múlt fénye illan

Öreg ház falán
penészt szorít sarokba
szürke pókfonál.

ráncos reggelt a
nappal majd kivasalja
éj újra gyűri

Pillanat cseppen,
végtelen idő telik,
egy tó kicsordul.

Míg őt hallgatom:
A Csend szívdobogását,
Meglelem magam.

izzó tegnapok
jeges éjszakát szülnek
válnak a mától

múlik az idő
rigózarándok dalol
kerti kapunál

Mulandóságba
dermedt búcsúpillanat;
hanyatlik a nap.

Állok és nézem,
Hogy suhan el mellettem
Szürke életem.

Gyűrött sziromként
- mit lehullajt a virág -
ellibben a nap.