Irodalomról szóló haiku versek

a figyelem és
fegyelem szabadsága -
írás s lovazás

sűrű ködben ne
kifelé lássak - nézzek
magamba végre

aranyszőnyegét
az ősznek tovább szövi
a feltámadt szél

esti esőtől
ázott lucskos aranyszín
holt mocsok csillog

szép eső gyöngysor
könnyekből fonta bús sors
oly szoros megfojt

őrzőm vagy lelkem
őre és metronómja
szíved szívemnek

boldog szemedbe
nézve földön állva is
az égig értem

ragaszkodás ez -
elfogad - talán nem csak
a répa miatt

pocsolya tükör
a patanyomban árnyunk
fénnyel kivarrja

mindig is mondtam
az írás ima - fohász
egyben mi megment

jó volt éreznem
szeretnek - velem és nem
rajtam nevetnek

a bánat mint a
köd leszorít beborít -
kor szőtte fátyol

híd az álom és
ébrenlét között itt vált
szenté a pokol

kezed kezembe
rejtve hullt lombszőnyegen
sétálok veled

holt szerelmesek
összetapadt levelek
pocsolyasírban

hála a fénynek
s a bódító reménynek
derűt ragyogott

lehullt levelek
színes holt pillangói
az elmúlásnak

ha a telihold
ideér kinek dalát
énekli a szél

árnyéknak s fénynek
kontrasztja közt feltárul
s lebeg a lényeg

nyárból itt maradt
gyémántmorzsa fényével
becézi lelkem

derűs kék égen
vadkacsa száll hápogva
fecsegő angyal

ha úgy érzed nincs
elég mondanivalód
írj kevesebbet

lehullt levélként
mentek el - életet lop
az ősz - sírnom kell

nekem szükséges
a látomás - szabad út
a szárnyaláshoz

kifecsegni így
csalárdul a szív titkát
jó nagy botorság

szabad képzelet
fölhasadt seb mit rejt a
zöld dió burka

esős járdán egy
muskátli széttaposva
vízkoronát kap

széttépett lapok
szívemben összebújtok
jót tenni öröm

arcomba süt most
a fény üzenet tán vagy
csalóka remény

cafatokra tép
a halni készülő szél
végső ereje

omló vakolat
fáradt arcomon - csak könny
mosta tisztára

eső és könnyek
kaleidoszkópján át
nézem a jelent

világ végtelen
hallgatását hallom a
zokogó halált

rezgő felhők és
levelek szálló homok
borong majd ragyog

duruzsolgató
fáknak dőlve angyalok
álmodtak ébren

becsületesség
többnyire gyávaságból
sarjadva fakad