Haiku versek Istenről

fent gyönyörködő
Isten... lent dombot-völgyet
pirosra pettyez

Isten tenyerén
tart, akkor vennéd észre,
ha már nem tenné.

Magyarázkodni,
Istennek szükségtelen,
másnak meg minek?

Jézusom! Félek,
hiába volt halálod,
nem lettünk jobbak.

Isten füzete
csönddel van tele, csak Ő
tudja tartalmát.

Őszi könnycseppek.
Az ember tévelygését
Isten siratja.

Isten tenyere
egy virág szirmán futó
apró erezet

vörös a magány
lila az Isten csendje
kereslek benne

Íme irgalmas
Isten, így imádkozom:
ihless ízesen!

Isten dolgozik
bennem: álmom csírája
holnapra kihajt.

Azért álmodunk
Szebb jövőt, mert Isten így
Súgja, az utunk!

Éj sötétben is
világosan látsz engem
istenem, segíts!

Fejem felett a
kakukkos óra, gúnyos
hangon kinevet.

Csacskább-e Istent
képzelni, mint anyagot,
mi önalkotó?

Csendben vagy zajban
kis szívem templomában
mindenütt ott vagy.

Isten az igét
rongyos lelkembe varrta
útravalóul

Istenek vannak?
A templom, nézd, készen áll.
Emberek vannak.

A ház felépült.
Lakója Isten, ördög.
Ki dönti össze?

A ház felépült.
Lakója Isten, ördög.
Ki költözik ki?

S úgy jársz, mint gőgös
Fa-isten: hideg télben,
majd eltüzelnek.

Azt hittem, szavam,
igazam, mindörökre
már az Istené.

szépre hímezte
álmaimat valaki
talán az Isten

Istent keresed?
Nézz körül nyitott szemmel!
Ott van mindenben.

megkínáljam-e
a bennem élő Istent
szelet sütivel?

ahogy óceánt
- hullámot, engem is Ő
éltet majd temet

Ne vágyj szárnyakat.
A nehézség az, ami
hozzám felemel.

Isten adta nép,
rabláncát bár csörgeti,
egyre szorítják.

ki mindent is tud
már, megszólalnia nem
áll érdekében

Nem baj ha térdre
kényszerítesz Istenem,
csak földhöz ne vágj!

ahol az ívek
összeboltozódnak ott
kezdődik isten

A templom körül
imához terített rét,
közel az Isten.

Isten világát
nekünk álmodja Földre
minden szál virág

Egyre csak kering,
tán Isten állhatott így:
semmi közepén.

Isten hatalmas
kínáló tálcáján ős
néma csillogás

szemeim mögött
ravaszul elbújt - Aki
mindig mindent lát

isten érleljen
minden magyar nyelven írt
verstöredéket