Haiku versek a kételyről

Ha kétségeid
vannak velem szemben, úgy
hívj bizalommal.

kételyeinket
félelmek erősítik -
hinni tudni kell

mindent mit tudtam
és átadtam mára vált
hiteltelenné

szorosan ölelj -
ne férkőzhessen közénk
semmilyen kétség

Kételkedhetünk,
de kételyeinkkel nem
ijesztgethetünk...

zuhogó eső
kételyeimet mossa -
lesz még napsütés

Hinnem kell benne,
a legjobbat érdemlem!
Vajon elhiszem?

A temetőben:
Feltámadunk? Kocsmában:
Sose halunk meg?

Szédülsz-e velem,
vagy te engem táncoltatsz
csak magad körül?

Mire jó? Hallod,
Szól egy harang, s nem tudod,
Melyik templomban.

Te lettél az a
kétely, melyben örökké
biztos leszek már.

Kételyeimet
esti sétára viszem
reménytelenül.

Kételkedsz. Tudod
mit akarsz, s azt kívánod,
bár ne akarnád...

Kétségeimet
felitattad a Nappal,
ma újra esett.

Sokszor társam a
lelket emésztő kétely,
tehát létezem.

Kételyem alszik,
szívem ajtaján kérlek
- halkan kopogj most.

Félsz, mit mondanak
s eközben elfelejted
valódi éned.

a hegyormára
érve a kétségek sem
gyötörnek tovább

szisszen a kétség -
rosszul fájnak rajtam a
karmolásaid

kétségeim éj
keltetőjébe téve
fáradtan keltem

nappalban az éj
éjszakában a nappal
osztoznak rajtam

Falak közt csend kong,
némán üvöltő közöny
ül a homályban.

a tudás és a
hit között nyugtalanul
vibrál a kétely

A kétség kettő
darab egység, egymásnak
hátat fordítva.

minden kérdésre
bujkálnak válaszok a
csendben valahol

Hallgat a miért
és sorakoznak néma
kérdőmondatok.

Magasra jutok?
Vagy a széllel szállva én
Porba zuhanok!

Természetgyógyász,
meggyógyítod-e vajon
a természetem?

Kétkedéseink
árnyékában hisszük el
igazságaink.

jégborda hátán
kétségek közé fagyott
egy újabb lépés