Haiku versek a kételyről

túl mély a kétely
medre, egyre csak lejjebb
süllyedek benne

úgy nézek rád hogy
nem tudhatom látlak-e
tulajdonképpen

Szüntelen tépem
szárnyaim. Valóság-e,
hogy így is repít?

Nem kell szívesség.
Méltósággal őrülök
bele: Magamba.

Szárnyaszegettként
zuhanok le a mélybe,
feneketlenül.

Kavargó szelek
viharában, bús valóm
horgony a mában.

bizonyosságot
az érdemel akiben
lázad a kétely

A futás gyakran
Életmentő, de néha
Nincs hova futni.

miért e mosoly
ha dilemmák csipkéje
fedi ajkadat

mosolyod körül
a kételyek lassanként
megsokasodnak

A kétely - senki
Földje a tudatlanság
És tudás között.

Kételyekkel a
szívedben, lehetetlen
könnyedén élni.

Amikor hiszed
hogy igazad van, akkor
kezdj kételkedni!

Kék búzavirág,
szirmaid közt olvad el
minden kétségem.

Ha kétségeid
vannak velem szemben, úgy
hívj bizalommal.

kételyeinket
félelmek erősítik -
hinni tudni kell

mindent mit tudtam
és átadtam mára vált
hiteltelenné

szorosan ölelj -
ne férkőzhessen közénk
semmilyen kétség

Kételkedhetünk,
de kételyeinkkel nem
ijesztgethetünk...

zuhogó eső
kételyeimet mossa -
lesz még napsütés

Hinnem kell benne,
a legjobbat érdemlem!
Vajon elhiszem?

A temetőben:
Feltámadunk? Kocsmában:
Sose halunk meg?

Szédülsz-e velem,
vagy te engem táncoltatsz
csak magad körül?

Mire jó? Hallod,
Szól egy harang, s nem tudod,
Melyik templomban.

Te lettél az a
kétely, melyben örökké
biztos leszek már.

Kételyeimet
esti sétára viszem
reménytelenül.

Kételkedsz. Tudod
mit akarsz, s azt kívánod,
bár ne akarnád...

Kétségeimet
felitattad a Nappal,
ma újra esett.

Sokszor társam a
lelket emésztő kétely,
tehát létezem.

Kételyem alszik,
szívem ajtaján kérlek
- halkan kopogj most.

Félsz, mit mondanak
s eközben elfelejted
valódi éned.

a hegyormára
érve a kétségek sem
gyötörnek tovább

szisszen a kétség -
rosszul fájnak rajtam a
karmolásaid

kétségeim éj
keltetőjébe téve
fáradtan keltem

nappalban az éj
éjszakában a nappal
osztoznak rajtam

Falak közt csend kong,
némán üvöltő közöny
ül a homályban.