Haiku versek a kihűlt kapcsolatokról

Kiszáradt számból
a szó, mert nem öntözted
szereteteddel

ha szavak nélkül
nem érzed, hogy szeretnek
- kár megkérdezni

két ember között
kihagyott ölelés a
távolságmérő

emlékem lettél
visszavárni nem foglak
csak rád gondolok

Csillogó szemed
már másfelé kacsintgat
eszállt a jövőnk

kerüljük egymást
mégis ott botorkálsz az
emlékeimben

nevünk a fába
egy szívbe zárva: késsel
vésett tévedés

Hólepte padon
távolba tűnt emléked
némán ücsörög.

meztelen lelkem
sem lehetett már elég
hisz mást szerettél

taposd velem el
épp kiégett tüzünk még
izzó parazsát

Nagyon úgy fest a
dolog, hogy új színt mi már
nem viszünk bele.

azt hiszem észre
sem vetted hogy magamra
maradtam benned

nem figyeltél rám -
barátkozz meg nyugodtan
a közönyömmel

ahogy leírtál
már értelmetlenné vált
jelentőségem

Egy hanyatlásra
ítélt kapcsolatban nincs
már kérdés csak vád!

napon melegszik
kihűlő kapcsolatunk
forráspontig... (m)ég

Elmúlt szerelem,
szirmok préselt emléke
egy régi könyvben.

fürdik a porban
elejtett szavam mi nem
ér utol téged

nem odázható -
ki kell dobnom azt, ami
régen összetört

Ha olyan leszek
Amilyet te szeretnél
Jó lesz az nekem?

más nő oldalán
szebben ragyogsz s maradok
félárnyékban én

némaság mögött
az árny - kétnyelvű ördög
- félelem vagy gőg

Másoknál látom,
amit hiányoltam a
kapcsolatomban.

véget ér végre
húsz év álarcos bálja
lassan lehántom

az életem most
állandó változó s te
ezt már nem érted

csak feltartottál
pedig át is léphettél
volna hirtelen

Nézel, de nem látsz.
Hallasz, de nem értesz meg.
Szeretsz, de mégsem.

Csend... Büntetjük a
másikat, s vélt sérelmünk
végül erős vár.

felvillanyoztál
fényem bántotta szemed
kiégtem - érted

kiköltöztem - épp
szűkös lett a férőhely
bent a szívedben

dermedt vágy emészt
ölünk mélyén jéghideg
patak csörgedez

Mint kiszáradt kút -
nem oltja többé szomjunk
halott szerelmünk.

Kiszáradt vizű
halott kút lett szerelmünk -
mélyén kong a csend.

Haláltusáját
vívja szerelmünk. Porba
hullt annyi érzés.

kockás abrosszal
terített nászágyunkról
csak mi hiányzunk

Aranyló levél
faágról lehull: télbe
szálló szerelem.