Haiku versek a ködről

Ködként szállt alá
és ölelt át gyöngéden
a sűrű magány.

Hajnali köd, mint
puha gyapjútakaró,
óvja a Földet.

Mandulavirág!
Szürke fátyol takargat:
könnyeddé válik.

ködös fehérség:
vattapamacs kanyarog
folyó völgyében

dimbes-dombos táj
szép rónává változott
ködös hajnalon

Sűrű ködpára
felszálló alakot rejt
misztikus a csend

foszló őszi köd
csendmelankóliámra
pecsétjét nyomta

fekete karmos
ágak ködöt szaggatva
hívják a napot

reggeli ködben
bújócskázom - nem látnak
végleg elvesztem

köd ült a tájra
e puha takaróba
befér a világ

Csipkés ködében,
Ragyog a Hold, megigéz.
Némán csodálom.

Az ősz a ködből
Paplant terített a nyár
Tarkaságára.

sokszínűségem
szürke színekben játszik-
felszáll majd a köd

Csodás színekben
pompázik az ősz s a föld
tejpaplan alatt.

ráhevert a köd
nyirkos homokba írt sok
száz patanyomra

köd a rét felett
a hajnali kakukkszó
nem oszlatja fel

Messziről jöttem.
Mondhatok neked bármit.
Köd van elöttem.

durcás reggelen
köd szoknyája alá bújt
egy félszeg rózsa

ködlepel borult
a tájra - égbe hívja
majd nap sugara

völgyek fölött köd
függönyén túl valami
változás lebeg

Befagyott tavon
tejszínű köd - ezüst híd;
Út a semmibe

Kinn szitál a köd,
de benn múzsám szépsége
napfényként ragyog.

ködszurkálók és
ködevők paripája
szamár a ködben

ködlámpa fénye
botladozik a nyirkos
macskaköveken

köd ül a tájon
elfüggönyözi a fák
szégyenérzetét

piros berkenyék
kis pöttyöket hímeznek
köd ruhájára

borongós ősz lett
szürke égből mint pernye
hűvös köd szitál

őszi hajnalok,
arcomon sűrűsödik
csókja a ködnek

ködben úszó táj -
fák kapaszkodnak össze
a lét peremén

megállt az idő -
az időben állok én
halkan köd szitál

kakasszólótól
verébcsapat-csivitig
ködszólamváltás

Ősz vagyok, izzó,
Szenvedélyes - csendes vágy,
Most ködkonty alatt...

ködlepel mögött
lásd színek ölelkeznek
leplezetlenül

Közel jár, érzem,
ködben lopódzik, útja
hűvös némaság.

ködfalra karcolt
fekete írásjelek
a csupasz ágak

Csendesen hűvös
az utca, s rám olvadnak
ködbe zárt fények.