Haiku versek a ködről

Tejszerű ködben
áll a folyóparti fűz -
tavaszra várva.

a sűrű ködben
csak a harangok hangja
látja az utat

Lenti és fenti
határán ködfelhőbe
bújik a talány.

elnyel mindent a
köd: szín és forma mind-mind
homályába vész

Rózsaszín ködbe
burkolózott alvó fák
őrzik titkaim.

ködnek ütközött
a hajnali napsugár
elveszett fénye

ködsóhaj fagyott
a fák szempillájára
deres pillanat

A tavaszi rét
nem virít még. Ködfényű
felhőben pihen.

az ébredő nap
első éles sugara
ködbe fúródott

Süket éjszakák
fülében vattacsomó
a hajnali köd.

Csupasz fák szürke
ködben tavaszt álmodnak.
Cinke énekel.

ernyedt időben
ködbe sóhajtott álom
földre ült remény

didereg a köd
csendet sóhajt az erdő
fagyos merengés

Rádobta az est
fázós hegy hátára is
nagy ködpaplanát.

Átmeneti köd
bújik az erdő mélyén:
napfény a hunyó.

Hegycsúcsok alatt
lábát lógatja a köd:
völgyben bukdácsol.

fatörzsek között
hajnali köd botorkál
eltévedt talán

Csöndes sziklaszírt
ölében ködöt ringat:
csúcsa fénybe néz.

száraz kórókra
gyöngyöt szór a virradat
a ködpárából

pőrére fosztott
szégyenkező fáimat
csak köd takarja

Köd radírozza
a táj pompás színeit,
szívünkkel látjuk.

köd kalapjában
tejfehér reggel csörög
lisztesek a fák

észre sem veszed
de átszivárog a tél
ködlepel alatt

telt köddunyhából
nehezen szült fényt a Nap
az erdő felett

vacogva ébredt
a ködbe burkolt reggel
téli sóhajtás

szépet és csúnyát
fátyolával betakar
őszi jelmezbál

őszi szél elől
pihenni indul a nyár
ködbe tekerve

látom a napot
mert kicsit félrehúztam
a köd függönyét

Duna partjáról
ködfelhőn áttetszik a
vén bazilika.

ködfátyol alá
rejti az ősz gyönyörű
pusztításait

gesztenyetüske
szúrja a köd alfelét
ráült a tájra

Ködfelhő suhan.
Fenyők koronájára
tüllfátylat terít.

arany selymekben
bálozó bokrok vállát
öleli a köd

Hűvös köd szitál
Rőt csipkebogyóálmot
Diófa alá.

novemberi köd
olykor benéz a mába
telet keresi

Köd kering a Nap
körül, apró gyöngyöket
szitál a tájra...