Haiku versek a költészetről

kimondhatatlan -
tenyerembe rejtem - míg
szállni megtanul

méltóságunknak
elhullt csendjében mozgó
lovak s angyalok

Földszintes versek
magasba vágynak. Se lift,
se lépcső... szárny kell!

a végtelenbe
futó párhuzamosra
merőlegesen

Ami pontosan
engem fejez ki, épp az
nem tetszik másnak.

különleges vagy -
pimaszul friss stílusod
egyben védjegyed

májusi eső
aranyat ér szeptember
végén petőfit

Petrovicsból: hős,
költő, ember, s Aranyat
érő barátság!

Írni úgy, hogy az
embertelen tudja meg
mi az emberség!

nem írok verset
megelégszem azzal ha
másét olvasom

A gondolatok
jönnek-mennek, papíron
elevenednek.

Mégis jó ez az
oldal, megélem mások
csodás mélységét.

friss minden sora
nyelvezete veretét
nem marja rozsda

hagyd a verslábat
járni a maga útján
van gyakorlata

betűkápolnát
építek ahol hozzád
imádkozhatom

Messzire mentek
de itt hagyták szellemük,
hogy továbbvigyük.

fontold meg mit vetsz
papírra ha rosszul zár
asztalfiókod

papírra vetett
szómagból nőtt vallomás
szonett-szirmokon

fecskék rebbennek
cikázva mint a toll fut
a papíroson

Szeretem mélyen
egyszerű szavaidat
csokorba kötve.

Fűzfarím-hobbi,
hexameter-kihívás,
haiku-álom.

papírdarvaim
égnek el lángolva mint
fölizzó szavak

papírlapokon
skiccek - megtervezetlen
gondolatszirmok

Arcok, jellemek
bontakoznak ki rövid
három sorokból.

pillanatverssel
örökkévalóságnak
üzen a jelen

szakadt füzérű
gyöngysorként elgurult szép
szavak a csendben

papíron betűk
lelkem nyomait őrzik
örök varázslat

kedves körömvers
köszönöm hogy tömör vagy
és közérthető

attól hogy rövid
nem tiszavirág létű
minden haiku

Fogadjunk hogy lesz
olyan, kinek tetszeni
fog majd ez a vers.

tollhegynyi sóhaj
kokárdaleveleken
hősök a szélben

a legcsiszoltabb
klasszikusból is itt-ott
kilóg a versláb

Nagy költő az, ki
sokkolja s frusztrálja a
kritikusokat.

Egy szó: haiku
önkifejező művész
impressziója

az írás kényszer
nem rigóként dalolok
bár szebb lenne úgy

Rossz vershez érzék
hiánya kell, giccshez meg
naiv buzgóság!