Haiku versek a költészetről

Arcok, jellemek
bontakoznak ki rövid
három sorokból.

pillanatverssel
örökkévalóságnak
üzen a jelen

szakadt füzérű
gyöngysorként elgurult szép
szavak a csendben

papíron betűk
lelkem nyomait őrzik
örök varázslat

kedves körömvers
köszönöm hogy tömör vagy
és közérthető

attól hogy rövid
nem tiszavirág létű
minden haiku

Fogadjunk hogy lesz
olyan, kinek tetszeni
fog majd ez a vers.

tollhegynyi sóhaj
kokárdaleveleken
hősök a szélben

a legcsiszoltabb
klasszikusból is itt-ott
kilóg a versláb

Nagy költő az, ki
sokkolja s frusztrálja a
kritikusokat.

Egy szó: haiku
önkifejező művész
impressziója

az írás kényszer
nem rigóként dalolok
bár szebb lenne úgy

Rossz vershez érzék
hiánya kell, giccshez meg
naiv buzgóság!

daktilusán a
versláb kibicsaklott a
hexameterből

egy sem drágakő -
változatos kavicsok
apró verseim

csendmagokból nőtt
szóvirágok bibéit
lelke porozza

ecetfaágra
japán haikut írt bölcs
költőként a hó

a vers először
titok itt bent s majd kint, mint
főnix dala zeng

Ha frázist zeng a
felszín, tengermélyre száll
a vers-gyöngyhalász.

Nagy költők csodás
verseiben a kín is
igazgyönggyé lesz.

Szép levelekre
Szállingózó hópehely -
Illanó varázs.

Ízlésem gyógyul.
Ficam se fáj, mióta
könyvemet bújom!

nyújtok virágot
gyújtok szívekben tüzet
most már csak verssel

Egy érzés, egy szó
meztelen - haikumba
felöltöztetem.

Fut szanaszét a
nokedlivizem, fejben
haiku készült.

lombokra karcolt
szél szalad az ágak közt
levél íródik

éra lenyomat
szabad szellemű ihlet
korhű költészet

Költő az ember,
ha éjjel költ - szavában
holdvilágos böjt.

szép versek lelke
sor közti kagylóhéjban
megbújt gyöngytitok

Búcsúzni vajon
szükséges-e? Távozom,
haiku-költők.

ha a vers madár
vállam a pihenőág
lelkem a fészek

Fogadott a Nap
a Holddal, ki tett tönkre
már több költeményt.

Jégúrnőm mesés.
Vad csókja tűz, s globális
felmelegedés!

szóképekbe bújt
ki nem mondott pillanat
színes költemény

minden gondolat
egy-egy "bujkáló világ"
benned és bennem

pacsirta vagyok
néha ámulattal más
dalát hallgatom