Haiku versek a költészetről

szóvirágaim
szélbe szórom, szálljanak:
szívem szirmai

a vers több nyelven
beszél észnek fordítja
mit a szív megél

merít belőle
mint tiszta forrásvízből
szomjazó vándor

a kezem nyomán
már láthatóvá válik
mit rejt a tinta

Margón hullámzó
könnyes papíráztatás.
Reszket a tinta.

Pillanatfürtök
szemeit kóstolgatom
haiku ízzel.

mert nincs más hátra:
leszüretelni lankadt
lelkem gyümölcsét

Vérátömlesztést
igényelek. Jelige:
költői véna.

Szénatom sorok.
Grafitnak gyenge. Pedig
lehetne gyémánt.

Csak okkal alkoss,
céllal soha: az egó
vég soraidra

a haiku mag
amelyből mindenki más
növényt nevelhet

Bölcs vagy, ha három
sorral mondod el, amit
mások regényben.

a virtuális
térben egy szívig érő
vers az otthonom

a valóságot
megszorzom magammal úgy
írom a versbe

Csended ihlető.
Ketten együtt vagyunk egy
egész költemény.

Tizenhét szótag
árulja el rólam hogy
mire gondolok.

interakció
a vers a lelkek között
néma párbeszéd

hibával írni
mint szájszélen morzsával
jót beszélgetni

benéztem hozzád
hallom csended szavain
megírt lelkedet

a szobrász kőről
a költő a szavakról
vés felesleget

Ha fáj a világ,
verseddel takarózom,
párnám a bókod.

kanyargó tollam
kétsávos lélekúton
szívedhez talál

most teázz velem
haikuval cukrozom
minden gondodat

életembe lát
ki tizenhét szótagra
barátommá vált

Írni úgy szabad,
ha az ujjadon betűk
alázata él.

Toll hegyén a vers
úgy terem, ha mind, mi bújt,
betűbe öntöm.

Tizenhét szótag
rabja vagyok cellámban
csodás szabadság

Idegen voltál
verseid mutatták be
lelkünk egymásnak

míg versben élek
a külvilág zajától
megment egy dallam

Haikuink mind
csendesen tűnnek el egy
pillanatképben

a verset érzed
gondolod - akár írod
akár olvasod

a vers az a hely
ahol a rokonlelkek
felismerhetnek

húzz ki egy szálat
az élet szövetéből
abból írj verset

Kötött formába
öntött szabad gondolat
magával ragad.

Minden igaz vers
gyilkos kudarcok után
szelíd ölelés

haikut írok
a pillanat szárnyára
festek jeleket