Haiku versek a létezésről

Ölelésedre
ébredtem reggel, mégsem
láthattalak meg.

Szorongásaim.
Centrumában; semmim sincs
amit elhiszek

lelkem kinőtte
testem - a tér is fogytán,
miben létezem

kietlen tájon
bolyong velem tétlenül
a létminimum

Omló salak, mondd
élet álmát mi oltja
oly mélyen beléd?

Öreg az idő
a fény, nem múlik benned -
egyszerre ragyog

tenger egy cseppje
vagyok, de minden titka
kódolva bennem

Nézem az esőt
cseppjei oly egyformák
vérem lenne mind?

tépett tollakkal
próbálok meg szárnyalni -
most utoljára

hernyót dédelgetsz
szenvedéllyel - az "enyém"
pillangóhatás

lélek gyümölcse
hol érik magadban vájt
remetebarlang

Akartam lenni
valaki, de most már csak
lenni akarok.

szárnyatok véres
törékeny létezésünk
szilánkjaitól

Nézz szembe bátran
a világgal. Ma a lét
ösztöne megvéd.

létem széléhez
értem: kezd minden olyan
semmilyen lenni

Létem elveszett.
Megmarad világom. És:
meglehet, te is.

Pillanat a lét.
De tőle függ a mindig.
És a soha is.

Tegyél valamit,
Azért, hogy amikor kell
Tehess valamit.

egy kis falevél
vagy Isten erdejében
egyedi, így jó

kilátásokhoz
belátásokból készül
gödörben létra

Lélegzetünk is
gyöngyfényt sző szeretetből
Isten köpenyén

Létezünk, élünk.
Levegő nagyon kéne.
Hát legyen. És van.

nem sok minden kell
puszta létezéshez, több
a minőséghez

Léted tollpihe.
Utad csak neked fontos.
Engedd el végre.

Létezem-e most?
Attól, mert megszólalok.
Mi a bizonyos?

Olyanok vagyunk
Akár a szél ereje
Létezünk, s végünk

Sárba ragadt lét,
nem húzza ki az idő
pillangószárnya.

Megszűnik minden,
Óraketyegés leáll,
Csak fény van és csend.

összefüggések
hálójában vergődik -
emberi elme

Vén álmaimban
a lét változatával
szembesülhettem.

Magányunkban mi
Magunk vagyunk. Nélküle
Nem létezhetünk.

eltévedt lélek
lét labirintusában
kitörni vágyom

nem vagyok még kész
egyre csak formálódok
Isten tenyerén

Létem elillan(t).
Énvilágom megmaradt.
Megmarad, így van!

arasznyi létünk
az örökkévalóság
próbatétele

békére lelni
a békétlenségben is -
szabadsággal bír