Haiku versek a magányról

Társam lehettél
volna magányomban, de
nem értettél meg.

Lelkem tátongó
feketelyuk... jajjj annak
aki közelít!

a múlt mögöttem
maradt s vele minden mi
érték - semmim sincs

Saját helyem nem
találom, egyedül most
szűk lett a szobám.

Elvonulva a
világtól vár a magány
saját börtöne.

Lágyan fúj a szél
Oly sejtelmesen szürke
Belezokogok

árnyékom táncra
kél - ritmust a bánat ad,
magányom zenél

remeteséget
sors rámkényszerítette
őrzöm a csendet

ám ha bántanak
kihez meneküljek - nincs
nekem senkim se

Minden idegen,
egyedül utazom egy
nagy galaxisban.

csak ült egymaga
mint magányos pagoda
csendbe dermedt szív

cipeli sorsát
mind nehezebben s remél -
újjászületést

A hiányoddal
élek együtt helyetted.
Hűséges társam.

tágul köröttem
a tér - így tudományos -
aki magányos

legveszélyesebb
ellenségem mindig is
a magányom lesz

tóparti éjjel.
bús nádas zizeg, a hold
víztükörbe fúlt

Magányosan él,
aki nem akar mások
terhére lenni.

Most érzem át azt
mennyire képes vagyok
egyedül lenni.

A legteljesebb
Magány: tárgyilagosnak
lenni, konokul.

tizenöt éves
árvaságom lassan már
nagykorú leszel

engedd el kezem
magány, innen egyedül
is boldogulok

Fájna a magány,
ha csak a hold kísérne.
Brekeg egy béka.

Helyem keresem
haldokló csillagként. Nincs
erőm ragyogni.

Lepergett a film,
sötét lett a nézőtér.
Magam maradtam.

van rá módod tedd
meg újra szállj madárként
kitárt karomba

A csend egészen
halkan kopogott, pedig
Téged vártalak

magány csöndjében
egy zöld poloska ébred
koppan a falon

üres ágyamban
megszokásból még mindig
feléd fordulok.

magány vendége
voltam miközben veled
éltem éveket

magányos ember
az est sötét fátylából
varrja ruháját

bogáncs módjára
nyakamon lóg a magány,
fáj a hűsége

ködnehéz éjben
csak vánszorog az idő,
hízik a magány

mögöttem langyos
szél, füstfelhő, bennem te,
hűvös fuvallat.

hiába támad
a magány - együtt vagyunk -
két vén paripa

régi emlékek
közt lapoz már megint a
vágy és a magány

Megül a sár a
számon, csótány és magány
telepszik benne.