Haiku versek a múltról

Fűbe vesző nyom,
ne járj a tegnap után,
még ma sem késő.

kutatva régi
holmik közt kezeimben
foszlik szét a múlt

Múlt emlékei
megfakult, de még fénylő
üvegcserepek.

Álmod kicserél,
s mint letörött ág, lebegsz
múltadnak taván.

ódon parasztház
foghíjas kerítése
múltba hívogat

a fénykép egy sík
pillanat, mely a múltból
tépett, s itt maradt

lelkembe égett
emléked kísért - nyomot
hagytál jövőmben

mögöttem a múlt:
fojtogat - előttem a
jövő: levegő

Múltból fennmaradt
fésülködőasztalon
hajszál- repedés.

ártatlan minden
jövő, míg romlott múltja
utol nem éri

csak nézek múltunk
tükrébe s mi visszanéz
rám az megérte

Testemen őrzött
kráterek között halvány
ujjlenyomatod.

Régebbi vágyak,
Idő porát söpörve,
Kínozzák lelkem.

Alszik a múltam,
költögetem. Megtudnám:
most hol a helyem?

Poros kacatok,
padláson gyűlő lomok-
múlt drágaköve.

Napsütötte múlt
rátalált a jelenre
- dejavú érzés

Emberlét súlya,
mi számít: emel. Többi
csak gyötrénelem.

Múltról mesélnek
régi képek, megkopott,
de szép emlékek.

lenyelem múlton
rágódó jelenem, de
jövőm nem emészt

foltozgatom a
múltat - szép színes, de már
nem szalonképes

külön jelenben
közös jövőnket várjuk -
egymáson múlunk

mások egy boldog
jövőről álmodnak - én
boldog múltunkról

kitisztult a kép -
széteső horizontok
múlt idők nyomán

Múltunk tettei
Jelenünk és a jövőnk
Alapkövei.

Múltat idézek,
bejárom a helyeket
hol még szerettél.

bár holnapunk még
elvehető az emlék
elvehetetlen

érzetfolt-nyomok
átjáróházak falán
- mámor és nyomor

jelenleg jobban
vonz múltam, mint jövőmnek
vak ígérete

Szó és gondolat
felidéz valamit a
múltból, s fojtogat.

korhadt fakapu
régmúlt korokat zörget
holnapot ébreszt

múltam van jövőm
nincs sok - jelenem mint én
jelentéktelen

Temetetlen holt
idők küszöbén járok.
Semmit sem bánok.

mint dérlepte báb
áll a kőtorony romja
holt kövek között

leszek ki voltam
nem tagadom meg múltam
belőle vagyok

Múltad emlékkép.
A jövőd viszont itt van
a kezedben épp.

Jövő káprázik
múlton hályog - jelen-lét
szemében könnyek