Haiku versek a múltról

Téli estéken,
fahasábok fényében
visszajár a múlt...

rozsdás vén lakat
kulcsa már rég elveszett
őrzi a múltat

régi képekről
visszamosolyognak rám
egyszer volt napok

előttem rejtvény
mögöttem sokszor kijárt
ugróiskola

régi sarkokon
éjbe koppannak megint
kimért lépteim

feltörő emlék
gyermekkorom meséje
apám hangján szól

erdő szélen egy
telegyömöszölt gödör
a sötét mélyben

Préselt virágok
Megsárgult illata leng
Emlékkönyvemben.

míves gerenda
szú rágta mintáiból
múlt pora pereg

gyermekkori út
őrt álló jegenyéi
elporladt árnyak

szénaillatos
múltról dédelget álmot
a tanyavilág

csillagtérképen
bejárt fényévek múltja
most létünk útja

Öreg kampón a
befejezett mozdulat...
egy régi kalap.

Megfakult képek -
szobám kormos faláról
múlt üzen velük.

Ha a múltaddal
túl gyakran találkozol
rossz irányba mész.

illatos zápor
frissítő fürdője bús
múltam fürdeti

Langy estén lombok
alatt pohár bor regél
megfakult múltról...

Semmibe futó
elfelejtett síneken
zakatol a múlt.

Valami zörög
a padláson. Egy emlék.
S így élek: vakon.

távoli évek
visszhangoznak szüntelen
múltban jövőben

kis settenkedő
szarkalábak arcomra
múltat tipegnek

Elhagyott kunyhó -
kitört ablakszemei
múltba révednek.

Múltat taposva
szilánkok metszik talpam
- jelenem az úr.

Múlt cseppje esik.
Rám hull zordon emléke.
Alatta fázom.

Ködből ébredt múlt
árnyékolja a napot:
homály a fényben.

Málló vakolat
múlt titkokkal az idő
tenyerébe hull.

Megszépül a múlt.
Amikor utoljára
láttam: kövön ült.

forrás sarában
ottmaradt lábnyomokat
alkonyat lepi

képzelet játszik
múltammal arany szállal
hímez rá mesét

a múlt a jelen
turkálója nincstelen
kutat benne csak

egy lerágott csont
hever érintetlenül
a múlt küszöbén

Jövőbe nézve
sem zárhatod be a múlt
minden ablakát.

Titkot suttogó
árnyak ülnek a padlás
sötét sarkában.

Múltnak árnyéka
takarja mának fényét:
tisztíts ablakot.

Mint kinőtt ruhát,
úgy vetném le magamról
múltam terheit.

a jelenembe
szegeket ver az idő
múltamat zárja