Haiku versek a Napról

Széles járdákra
nap - fényt terít, alatta
a por szundikál.

Azúrkéken szánt
a Napnak fényekéje,
felhőbarázdát.

A nyár mosolya
szép emléket ébreszt egy
hulló levélben.

A gondolat, a
cselekvés bölcsője és
a tett halála.

Kékfestő égbolt
műhelyében Nap színez
virágos rétet.

elvonult a Nap
felhők mögött meditál
égi tanösvény

vékony fehér csík
napbarnított csípőit
körbeöleli

Árnyakat rajzol
megkopott tűzfalakra
a lemenő nap.

öreg platánfák
nap felé integetnek
kopasz águkkal

Nyújtózott az ég,
szakadásán nevetve
gurult ki a Nap.

Vacogó fákra
arany palástot sóhajt
a lemenő nap.

fénylő napkorong
apró nyakkendőt kötött
bárányfelhőkből

a nap mosolyog
mert takarhatja felhő
ő az állandó

Mézszín virágot
tetovál a nyári nap
lábbelijén át.

haragos felhő
sátort húz a nap elé
ő kicselezi

mosolyát küldte
virágokra a tavasz
aranyát a nap

bíbor hajnalon
kaput nyitott Földanya
új Nap született

A tél könnyein
mosolyog, rügyet fakaszt
a bujkáló Nap.

forró kő tövén
zöld hasú gyík sütkérez
arany gömb a nap

verőfényes nap
szépsége vakító tűz
perzselőn éget

arany ecsetjét
mosolyba mártva festi
napunk az égre

Rubinpislogás
az izzó Nap korongja:
égi köldökpötty.

A Nap és a Hold
lázasan kergetőznek:
végtelen játék.

tóba néz a nap
vöröslő sugarait
estig áztatja

gyéren süt a Nap
élvezem simítását
lelkem rákacsint

esőben nézek
vissza a napsütésre
valami szépre

békés délután
bontogatom a nap kis
ajándékait

Nyugvó nap szíve
szétterül a földön, még
talpam perzseli.

Vörösen izzó
fénygolyó fent viháncol,
lent jajgat a lét.

tetőcserépen
izzó fényfonálból köt
hőséget a nap

Nap ostromára
falatnyi felhő fittyet
hány, száll boldogan.

eső hajába
száradó tócsát csíptet
a felbukó nap

ébredező nap
kacsint felém üzeni
ma nem lesz szerény

őszi napkorong
sebeit bekötözte
sűrű ködfátyol

Lábát lógatja
a Nap, ablakom előtt
kalimpál, s kacag...

Hold mögé bújik
és lapul a holnap míg
a Nap rátalál.