Haiku versek a napfényről

Átmeneti köd
bújik az erdő mélyén:
napfény a hunyó.

Őszvégi napfény
napjaimat színezi
aranymosollyal

fénnyel sebzi meg
tar ágak hártyavékony
bőrét ma a nap

Novemberi nap
fénye, aggastyán kézzel
lágyan cirógat...

sűrű sötétbe
a hajnali napsugár
alagutat fúr

telt köddunyhából
nehezen szült fényt a Nap
az erdő felett

kopár lombok közt
zuhogva ömlik a fény
erejét vesztve

arany zsarátnok
kamra mély rejtekéből
utolsó csepp méz

őszi napsütés
háztetőt melengeti
ereje fogytán

Szőlőszemeken
eltévedt pillanatfény
nyárt idéz vissza.

aranyágakon
bóbiskol az őszi fény
megannyi remény

gyöngyöt nevet még
az októberi napfény
verőfényes ősz

üres a sétány
csak a sápadt napsugár
ül a padokon

az öreg házon
vörös cserepeket nyalt
fakultra a fény

Rád lehel az ősz
összezárt szemhéjadra
csókot ad a fény

gémberedett fény
bolyong árnyéka nélkül
ledőlni sem mer

hosszan ring az ág
könnyű fény hintál rajta
ami él játszik

forráscseppeken
lép a nap erdő mélye
cipőjét köti

napfény bujkál a
tetőcserepek közt majd
padláson alszik

lépteim nyomán
apró tavak vizében
nyári fény reszket

falevelek közt
bújócskázó fény végül
magára talál

cirógatja a
szekrényajtót egy piciny
táncos napsugár

napfény álmosan
a fák lombjai közt egy
fészekben pihen

felhők szoknyáját
napsugár emelgeti
kibújót keres

az őszi napfény
a tó vizébe dobta
vörös bársonyát

Göndör kisleány
Szembogarában csillog
Fénye a nyárnak.

táncol a napfény
túljárt a felhők eszén
kibújót talált

napernyő alá
bújt lustálkodni tegnap
a reggeli fény

Darabokra tört
napfény tenger fodrain
gyémánt ragyogás.

lassan ébredtem
ablakomból fény folyik
már nyakamig ér

virágszirmokon
még pulzál a ragyogás
fénytündér csókok

a napsugár még
virgoncan futkározik
árnyék követi

üres lapok az
asztalon a nap ujja
fényből ír verset

Harmatos reggel
Csillámos fénye pihen
Hajnalka szirmán.

Lusta fény cseppen
Napból a tájra - fáradt
Már a világ is...

Tó tükrén napfény
magát hűtve hempereg:
aranyló fodrok.