Haiku versek a naplementéről

Hegyek csúcsán a
haldokló Nap mosolyog...
Tökéletesség...

napnyugta fest az
égre s az őszi rétre
tizian vöröst

Esti homályban
Napkisasszony ücsörög,
bíborpalástban.

arany csókot hint
házak álmos szemére
- búcsúzik a Nap -

Halvány sugarát
a Nap tóba mártotta,
megaranyozta...

Bíborszín eget
festőmályva ecsetje
árnyal sötétre.

Lebukott a nap.
Művészi igénnyel egy
festő bukkant fel.

erejét vesztve
az utolsó napsugár
tengerbe fulladt

kikönyökölve
zöld fák között tájképet
fest a napsugár

szürke köntösét
vállára vetve napunk
nyugovóra tér

szalmabálákra
csorog a lemenő nap
aranyló fénye

Hegycsúcsok között
Kicsordogál a bíbor -
Folyó napsugár

roppanó ágak
közt botladozik sután
a lehulló fény

Búcsúzott a Nap,
aranyfénybe vonta a
szendergő tájat.

Tar ágak fölött
Alkonyba zsugorodik
Napnak mézszíne.

felhőkbe bújik
vöröslő ráncaival
a lemenő nap

a horizonton
tengerbe bukott a nap
mélyül a sötét

hegycsúcs sziklája
napkorong vérét ontja
megfürdik benne

Napalkony pírja
felhőpriccsen végig nyúlt
vonzón gyönyörű

Visszanézőben
vörös fátyolfelhőket
batikol a Nap.

Parazsat fúj a
nyári naplemente az
ég közepébe.

koktélruhája
csillan tipegő estnek
kacsint a napnak

Hegyek ölében
hunyót játszik az este:
álomba merül.

Meggyszínű alkony
Friss álmokat tereget
Csipkés felhőkre.

Messze jár a nap,
keréknyomában éjjel
a hold megdöccen.

messzi távolban
vöröslő ég párnáját
hegyek csipkézik

feszes derékkal
suttog az ezüstnyárfa
naplementének

Lenyugvó nap fest
Aranyló csendéletet
Rigók szárnytollán.

lepihen a Nap
alkonyba suhan fénye
éjbe szenderült

estnek sóhaja
vörösödik ég alján
varjak kárognak

Napestig rohansz
alkonybíbora fizet
- ez állandó bér.

Hunyót játszik a
napfény az est ölében:
elszenderedik.

Lila ruháját
Feketére cseréli
A naplemente

Lemenő nappal
sírva hullanak mélybe
szép reményeink.

Zord nap után est
bíbor színei mossák
tisztára lelkem.

Már dörzsölődnek
az árnyak, míg egy folttá
satírozódnak.