Haiku versek a naplementéről

tüzet lehel mint
nyitott kemence szája
ég peremére

tűz parázslik a
napnyugta katlanából
égalját festi

Éjkék selyemre
mély rubin tinta borul.
Búcsúzik a nap.

Ecsetét mossa
a napfény az ég alján -
színek mosódnak.

Morajló tenger,
lemenő nap sugara -
valakit várok.

messze távolban
az alkony vörös csókja
egy nádast éget

A hó, hogy vérzik,
Ahogy a nap rácsorog,
Vörös alkonyon.

izzó vörös nap
Balaton vizét festi
s hűs mélyébe hull

Kis patak fodrán
a piros szemű este
elszenderedett.

A naplemente
Résén kifolyik a fény
Ében fátyol hull

Skarlátszín égen
felhőket kerget az est
csillagok gyúlnak.

Tó fodros vizét
arany ecsettel festi
a lemenő nap.

bíbor köntösbe
olvad a kora esti
alkony ezüstje

hegyeknek ölén
ágyat vetett a napfény
nyári alkonyat

Apad az arany
Napnak nyakán, majd éke
beolvad Éjbe.

Sirályok röptét
csodálva pottyan a nap
hűs habok közé.

Lángvörös tenger -
lemenő nap fényében
sirályok sírnak.

Arany hidat fest
a búcsúzó napsugár
a tó vizére.

Haló nap fénye
füzek haján át csillant
arany tótükröt...

Mielőtt lemegy,
libabőrt csókol a nap
a tó tükrére.

Narancsszín felhők
úsznak kék ég tengerén
új alkony felé.

csenddé szelídül
az alkonyszőtte bíbor
estélyiköpeny

A házak mögött
nyoszolyát vetett a nap:
nyugovóra tért.

Ártatlan képpel
elhagyott padot simít
a lemenő nap.

rózsaszín fátylat
lebbent napnyugta előtt
szélcsendes alkony

a lemenő nap
beköszön ablakomon
búcsúzik mára

Alkonypír búcsú-
csókot dob lemenő Nap
fénypalástjára.

a kerti fákra
utolsó erejével
rákacsint a nap

lenyugvó napban
lángra kap a szenvedély
bele is pirul

Bíborkék ég még
Aranyló bársonyán a
Nap pihenni tér

ringó nádfejek
susogásába bújik
a nap bíbora

a lemenő nap
színével hinti arcod
csipkebokorrá

Meggyvágó szárnyán
Naplemente bóbiskol -
Ősz pihen vele.

Megveti puha
vánkosát a Nap. Fejét
földre lehajtja.

izzó napkorong
a festő vásznáról egy
patakhoz gurult

Kóbor vitorlák
Ringnak a vízen, rajtuk
Csillog az alkony.