Haiku versek a nyárról

apró fuvallat
lepkeszárny árnya suhant
épp csak érintett

csobogó patak
árnyat adó fa ágon
ruhám lengedez

Reggelente már
az ősz illata ébreszt,
későn kel a nyár.

lágyan ringó lomb
bóbiskol langy szellőtől
- szomjas suttogás -

fülledt nyáreste
szél játszik fényorgonán
vihar közeleg

szendergő juhász
pörge bajsza messzire
mutat az útra

Koszorút fonnak
ősz hajamba búcsúzó
nyári virágok.

Sűrű lombokba
bújva pihegnek némán
dalos madarak

felzengő nyáréj -
tücsökdalba simulnak
az apró neszek

Látod mint érik
aranykalászban, zsömle
ropogós héja?

álmos rózsákra
hinti langy melegét az
esti szürkület

Aggodalmaktól
görbe vonalaidat
elsöpri a nyár.

porzik a puszta
szomját oltó csordának
bólogat a gém

Kabócaének
Kunkori trillát húroz
Hársfalombokra.

Nap sugarában
Fehér jelenés rebben
Gólya kelepel.

porba fulladt csend
elvonult csorda után
kút gémjére szállt

bársonyos sárga
vadvirág szirmon pihen
egy csöpp melegség

gömbölyű barack
szép hamvas orcájára
csókot nyom a nyár

üvegbe zárom
a nyár örömét jó lesz
majd téli fagyban

kék vércse szitál
fakó pusztaság fölött
harang szava száll

Szeretem a nyár
este hűs érintését
csupasz vállamon.

lányok fejére
búzakalászokból fon
koszorút a nyár

Lusta békanász.
Sás közt récék pihegnek,
s a csend is zihál.

Kánikulában,
patakparton pipacsot
dédelget a nap...

nyári éjszaka -
harangvirág kelyhében
alszik a bánat

egy nyári emlék
tengernyi százszorszép nyílt
a domboldalon

pipacscseppeket
hintett a nyár bólintó
kalászfejekre

könnyed ujjakkal
madárdalos kottáin
lapozgat a nyár

virágaimat
magamra öltöm, mint a
nyár menyasszonya

vanília szín
sárga rózsaszirmokon
édesen csábít

kérődző csorda
délnek kurta árnyékán
csenddel osztozik

szemedben a tűz
mint sziporkázó csillag
nyári égbolton

Szobám ablakán
Arany vízesés gyanánt
Aláhullt a nyár.

szívembe tavasz
míg bőrömre nyári nap
festi mosolyát

Nyár simogatja
tavasz kabátját, haját
virággal szórja...

csorbult kaszáról
dolgos idők emléke
rozsdaként mállik