Haiku versek a nyárról

nyári hajnalon
fényt váró merengésben
mellém ült a csend

Nyári éjszakán
együtt pihenő testek
békére lelnek.

alkonyi tájra
puncsszínű fátylat terít
nyár illatú csend

Megfogant élet
nyári szénaillatban
vált valósággá.

Nyári hőségben
egy vén tölgy árnya bújtat.
Lombsátra hűsít.

Hótakarókat
átölelni melegen,
és nyár lenne, hopp.

elporladt a nyár
gyűrött arcú hajnalok
őrzik emlékét

nyári alkonyat
akác illatú csendben
tücsökmuzsika

álomba merült
csendesen pihen a nyár
kemencezugban

Virágaimat
ruhámra festem, hogy a
nyár legyen rajtam.

Kopasz fa ágán
hétpettyes katica sír,
nyarat, őszt sirat...

szélcsendes őszre
aranyfényű csend cseppent
nyárból emléket

megcukrosodott
méz, aranyfényű nyarak
kristály ékszere

A nyár már csak egy
könnycsepp, hulló levelek
Rozsdaszín arcán.

Még flörtöl a nyár,
Arcunkra a szél simít
Langymeleg búcsút

szőlőfürtökre
csókolta magát a nyár
illatos mámor

Poros földútra
Kék katángszirmokat hint
Egy nyári emlék.

Mézédes fényben
Hamvas viaszhéjak közt
Bogárraj köröz.

Göndör kisleány
Orcáján a szünidő
Mézédes maszat.

apró sóhajok
halk kacajok - vadkemping
a tengerparton

virágszirmokban
pihen az illat, színét
a fény festi meg

Libben a szoknya,
én földbe gyökerezek,
édes borzongás.

láblógat a nyár
kis fénypászmák csücsülnek
nyárfalevélen

tüzes vággyal jött
tarka tavaszra a nyár
lángvörös rózsák

Szőlővesszőkön
Mézbe mártott napsugár
Mazsolát fonnyaszt.

Kiszáradt földön
árnyékadó repedés
hűs hangyakanyon.

könyvlapok közé
préselt virág álmodja
a rét illatát

szénaboglyába
gyűri kopott díszeit
a vénülő nyár

akác virágok
hullámzó tengerét már
elhordta a szél

nyár szederíze
fanyarédes cseppekben
csordul ajkamon

Szőlősorok közt
szuszog tikkadt csendben a
nyári délután.

fényes tavacska
csillogó szemmel bámul
végtelen térbe

Vadlúd-ék hasít
mélykék eget gágogva,
viszik a nyarat.

nyáreső után
nyílik teret bezáró
ezernyi tükör

Arany búzaszál
Nyári emléket őriz
Szalmakalapban.

Fülledt nyárestén
Ezüst holdfény megpihen
Platánfák alatt.