Haiku versek a nyugalomról

Bolthajtású ég
alatt nyugalmát fonja
körém az alkony.

megmosolyogtat
ahogy csendben átölel
szobám melege

folyó nyugalmát
jövő-menő sirályok
meg nem zavarják

Betűtésztákból
Szemmel kirakom, nyugodt
Bőséges tavasz

tóparti nádas
zizzenő levelein
nyugalom moccan

Az est békéje
beosont. Körbe ölelt
szelíd nyugalom.

belefúrni az
arcom a nyugalmadba
bolyhosan finom

Üres játszótér
csendjében magányosan
hintázik a szél.

míg ébredezem,
megérint karjaidból
a len megnyugvás

bújj ide mellém
hajtsd a vállamra fejed
csendünk összefon

pasztell csendet hint
ásító házfalakra
az alkony ujja

Zajt köpül a csend,
s lefölözi a mérgét.
Már béke ringat.

csendben ciripel
égi nagy suba alatt
megannyi érzés

Pitypangmag száll, egy
Elengedett gondolat,
Könnyűnek látszik...

balzsamos éjen
csillagkupola alatt
suttognak a fák

erdő sűrűjén
mélyzöld páfránylevélen
álmodás időz

Kalandos élet
után csendes utakon
lép a nyugalom.

pihenj meg nálam
vándor - hűs árnyam ölén
megáll az idő

Lelked nyugalma
hallatszik játékodon
lelkem csendesül

Ázott fák alatt
lassan csepegő csendben
nyújtózik lelkem.

nesztelen a tér
színes perc-fonalakon
álomidőt sző

Lassan oson a
Hold, nyugodt éjt hoz minden
feldúlt léleknek

Tétova percek
szülnek nyugalmas csendet:
belesüppedek.

tengeröbölben
két csónak ringatózott
napfelkeltéig

nyugalom titka
emlékezz minden jóra
felejts el félni

nem bonthatom meg
a csend nyugalmat jelent
palackba zárva

Túl a tengeren
heggyé vált mezők lila
tenyerén fekszem.

zaklatott létből
is harmóniát szőhet
a bölcs öregkor

Halk szó simogat
muzsikaként érinti
feldúlt lelkemet.

Jóllakott dongót
himbál a virág kelyhe
álmos délután.

oda vágyódom
hová hallgatni tér meg
a hullámverés

sziromfehér csend
de jaj az egyik éppen
lehullni készül

Ólomsúlyú csend
ül az ablakpárkányon,
rajta fecsketoll.

pókot figyelek,
miket sző a sarkokban
megbúvó csendből