Haiku versek a nyugalomról

Könny az arcomon
már nem bánat vagy öröm.
Csak elengedés.

Pihenj meg nálam
mint sivatagi rózsa
kelyhében a nap.

Csend és nyugalom
Léptem zaja avaron
Szellő arcomon

két dobbanás közt
csend-válaszhosszban mérd a
nyugalomcentit

Öledben ringva,
ó Te drága kanapém!
Hizlal-e a lét?

zárt szemed mélyén
ott nyugszik minden, amit
valaha láttál

elcsendesedik
bennem miattad minden
lélegzetvétel

lelked, mint egy nagy
zöld park, bármerre megyek
megérint csendje

ma eladom pár
gondom - veszek belőle
egy nagy levegőt

Az embereknek
a legnagyobb értéke
a lelki béke.

Szeretem s érzem
lélekrezdülésünket
a táj csendjében.

Fekszem a fűben,
lábra kelt gondolatok
szaladnak tova.

esténként hagyom
hogy elragadjanak a
csendszimfóniák

Nem siethetek,
mert a legjobb dolgokra
mindig várni kell.

Nincs mélyebb csönd, mint
temetők őszi csöndje.
Égi nyugalom...

szelíd Napvilág
Ősz percein elpihen
nyugszik az Alkony

Gólyák fehéren
Fecskék feketén, égre
Szállnak harc nélkül

szótlan estéken
fáradt nyugalomban én
magamra hagylak

Lassan beosont,
átölelt, s elszundított
mellettem a csend.

lennék harangszó
kis falu templomában
béke szigete

Kerti padomra
ült a nyugalom, én is
mellé szegődtem.

Gyermek szívekben
keresd a lelki békét,
ott kikelet van.

Csendes estéken
a kertben mellém ülnek
a tulipánok.

bezárom magam
elefántcsonttornyomba
a csend oltalom

Bolthajtású ég
alatt nyugalmát fonja
körém az alkony.

folyó nyugalmát
jövő-menő sirályok
meg nem zavarják

Betűtésztákból
Szemmel kirakom, nyugodt
Bőséges tavasz

tóparti nádas
zizzenő levelein
nyugalom moccan

Az est békéje
beosont. Körbe ölelt
szelíd nyugalom.

Üres játszótér
csendjében magányosan
hintázik a szél.

bújj ide mellém
hajtsd a vállamra fejed
csendünk összefon

pasztell csendet hint
ásító házfalakra
az alkony ujja

Zajt köpül a csend,
s lefölözi a mérgét.
Már béke ringat.

csendben ciripel
égi nagy suba alatt
megannyi érzés

Pitypangmag száll, egy
Elengedett gondolat,
Könnyűnek látszik...

balzsamos éjen
csillagkupola alatt
suttognak a fák