Haiku versek az önismeretről

Az önismeret
ott veszi kezdetét, hogy
Tükörbe nézel.

Apró-cseprő kis
hibáim - nem tanultak
belőlem semmit.

Sebekből kincs lesz.
Lélektöréseidben
csillagtükörkép.

átokkal élek
nem tudok jól szeretni
még magamat sem

le kell, hogy kössem,
különben bodorodik
minden gondolat

Ne a mintákat
nézzed, a függönyön túl
találd meg éned.

boldogságomban
megtaláltam önmagam
meglepetésként

összeroskadva
éreztem, ahogy mellém
térdel a bánat

Folyton vibrálok.
Féltem, magány gyötört s most
alkotói láz.

pislogó fényem
ezüstös pókfonálon
tűnő harmatcsepp

egy hegyi túrán
a járt utat elvesztve
magamra leltem

Igénytelenség -
elvárás-magzatot nemz
és feltételt szül.

Miben picit is
magunkra ismerünk, azt
másként olvassuk.

úgy leszek erős
ha őszintén vállalom
gyengeségeim

Aki megtanul
önmaga lenni, az tud
csodát is tenni.

Önnön mivoltunk
sok-sok én-ruhánk alatt
a szívben lakik

az önismeret
próbatételek nélkül
csupán elmélet

állj meg egy percre
míg meglátod a másik
szemében magad

Jó néha saját
lelkeddel szóba állni -
hasznos párbeszéd.

A tó tükrében
fodrozódnak képeim:
önirónia.

Ki szembenézett
önmagával, az már nem
száll szembe mással.

Ha betekintesz
lelked törött ablakán,
önmagad látod.

megint ugyanott
vagyok rohanó folyó
felett lengő híd

Nem az vagyok, ki
voltam, főleg nem az, ki
lenni akarok.

Ha összhangban van
mit gondolsz, szólsz és teszel -
az a boldogság.

Bennem fény ragyog,
pocsolya is tükrözhet
messzi csillagot.

Köss barátságot
a csenddel - úgy hallhatod,
mit súg a szíved.

mások hibái
mik bennünk tükröződnek
az árnyképeink

Büszke lenne-e
a gyermek, aki voltál,
arra, ki lettél?

Szobád falán át
betekint egy idegen,
tükörbe nézel.

Előtted az út,
mögötted a végtelen
hátsó szándék, s űz.

kanyargós út az
önismeret de végül
magadhoz vezet

remény malmához
hordd csak a szemenszedett
hazugságokat

emberi s gyarló
kölcsönkapott csodáid
öröknek hinni

Kutatjuk az űrt
anélkül, hogy magunkat
is felfedeznénk

Mondjuk szobor vagy.
Mennyi megértést vársz el
a galamboktól?