Haiku versek az önismeretről

Ahányszor újra
rakom magamat, mindig
kevesebb leszek.

Tenger vagyok én!
szólt halkan, majd kibuggyant
a hegy oldalán.

nem a tükör a
hibás, ha nem tudsz saját
szemedbe nézni

Ki néz vissza rám
Törött tükör millió
Szilánkjain át?

El-elmerülve
úszunk saját magunkban,
sehol egy sziget.

Ne kérdezz semmit,
s válaszul nem bánt majd, ha
nem felel(l)ek meg.

tudattalanom
fészekalján gubbasztunk
két ázott veréb

nagy felelősség
e világban töretlen
önmagunk lenni

Kemény ember vagy!
Megengedhető néha,
hogy összeomolj.

Sosem fogsz annak
megfelelni, akinek
nem épp így vagy jó.

lelkem torkán már
nem engedek minden szót
csak úgy lenyomni

A boldogsághoz
Legrövidebb út maga
Az önismeret.

belső utazást
tettem - mit tapasztaltam
ingyen volt s fájó

legyen alapjegy
eleganciádhoz az
egyszerűséged

mélységed bennem
merül el - én lebegnék
a felszíneden

lélek redőben
leülepedett salak
sár vagyok - arany

Megvédelmezni
önmagam, nem önzőség.
Talpraesettség.

megtöri fényed
minden igaztalanul
kiosztott pofon

Alárendeltem
beszédes kínjaimnak
magam. Beszéltek.

Saját magaddal
szemben csak te védheted
meg önmagadat.

Ördögi szempár
Pillangót kelt gyomromban
Furcsa egy tükör

kölcsön szárnyakkal
repülni nem ugyanaz
mint egy sajáttal

Ki vagyok én, ha
olyanokat teszek mit
én sosem tennék...

Ha mindig másban
keresed önmagadat,
sosem találsz rá...

Átültettem a
gyakorlatba és rögtön
virágot hozott.

Most egy pár napig
nem leszek elérhető...
Még magamnak sem.

önmagam vagyok
az összes tulajdonom -
ennyit veszthetek

mi szenved bennem
mélyére mentem és nem
találtam senkit

Tízezerbőrű
tűz lobogj... fossz meg minden
illúziótól!

ha külföld tilos
kívánatos lenne egy
belső utazás

Múltkor is fejjel
mentem a falnak, mégis
szívem tört bele.

a sok kín kérget
növesztett lelkedre már
nem fáj ha ütnek

ha magasra törsz,
fellegekből keményebb
mindig a padló

mikor átléped
saját határaidat
szárnyaid nőnek

meglátni magunk
korlátait nem könnyű
elismerni sem

Csendedbe lettem.
Hegyről zúgó sebes víz
Morajlik bennem.