Haiku versek az önismeretről

Nem az vagyok, ki
voltam, főleg nem az, ki
lenni akarok.

Ha összhangban van
mit gondolsz, szólsz és teszel -
az a boldogság.

Bennem fény ragyog,
pocsolya is tükrözhet
messzi csillagot.

Köss barátságot
a csenddel - úgy hallhatod,
mit súg a szíved.

mások hibái
mik bennünk tükröződnek
az árnyképeink

Büszke lenne-e
a gyermek, aki voltál,
arra, ki lettél?

Előtted az út,
mögötted a végtelen
hátsó szándék, s űz.

kanyargós út az
önismeret de végül
magadhoz vezet

remény malmához
hordd csak a szemenszedett
hazugságokat

emberi s gyarló
kölcsönkapott csodáid
öröknek hinni

Kutatjuk az űrt
anélkül, hogy magunkat
is felfedeznénk

Mondjuk szobor vagy.
Mennyi megértést vársz el
a galamboktól?

lényegem aki
lettem vagy épp a másik
ki nem lehettem

Régi barátom,
egyetlen barátom, ki
csak tükörben vagy.

Bátor ember az,
aki képes belátni
gyengeségeit

Szavad és tetted
határoznak meg téged -
jól figyelj rájuk!

azt mondod ismersz
pedig én sem tudok még
magamról mindent

ha (f)elismered
korlátaid egyúttal
ledöntöd őket

ősz színei közt
felismerni magadét
télelfogadás

álarcod kit fed
a kényszerítő remény
hűs mosolyával?

Poharam szélén
Egymagam csorba képe.
Lepattant zománc.

egy asztalnál ült
velem a múltam s jövőm
teázni jöttek

aki lehetnék
az is vagyok soha meg
nem történt emlék

párhuzamosok
közé rajzolom magam
bárki lehetek

mesébe szőve
minden valóságodat
magadba rejted

magadon kívül
nincs korlátlan hatalma
rajtad senkinek

mi késztet arra,
hogy jobb legyél, mint voltál,
az önismeret

addig változz még
bőröd alatt és fölött
míg magaddá válsz

az ablakot az
esőfüggöny zárja: most
befelé fordulj

Felboncolt lelkünk
kiterítve... magunkat
analizáljuk.

Ne vádolj senkit,
Ha még nem láttad lelked
Tükrén a mocskot.

Ne félj tükörbe
nézni, úgysem azt látod
amit szeretnél!

minden nap más arc
tekint rád a tükörből
köztük vagy te is

voltál már jelen
egyetlen pillanatban
önmagad nélkül?

napsütésben nő
az árnyék is sötétben
csak magunk vagyunk

lehajtott fejjel
kezdem rögös utam hogy
lássam énemet