Haiku versek az öregedésről

bujdosó bánat
ajzza szívem, belém bújt
a hervadó ősz.

Fejen deres haj
- a ködlepelben színes
őszi sóhajok.

míg színeimet
látom éveimet sem
érzem szürkének

Megöregedtél,
ha nincs célod reggel és
reményed este.

lombok rejtekén
éveimet számolja
egy álmos kakukk

ráncok rakódnak
öregedő csendjeink
fáradt arcára

Lanyhul a délceg,
büszke nyár; szerelmed is
riadt őszben jár.

megöregedtem
arcom ráncait már az
idő sminkeli

ráncos kérgein
múlik az idő mégis
rügyeket fakaszt

A vénné őszült
férfit nem melegíti
az elkésett nyár.

Hiába nézem
A csillagos eget, egy
Kihuny minden nap

Mint falevelet
Sepreget a létem a
Hideg tél felé.

Bőrradírozott
szemsarokba sminkel új
szarkalábakat.

az idő fája
hervadt éveket hullat
bennem - öregszem

Akkor öregszel,
ha csüggedsz, már nem szárnyalsz,
Szíved megdermed.

bő tenger voltam -
ma csak fáradt arcokon
lovagló könnycsepp

homályos a fény
rongyos lombkoronák közt
élet alkonya

kinyúlt pulóver
a testem - nem dobom ki
itthonra jó lesz

hajszálerekben
testünkre tetoválja
időtérképét

egyre gyorsabban
lapozza az életem
könyvét valaki

ősz könnyei már
életünk közelítő
telét siratják

ráncokat rajzol
kívül az idő - lélek-
ráncot elsimít

az öregasszony
gőzölgő főztje felett
múltjára hajol

akkor öregszel
ha felháborodni sem
tudsz már rendesen

biztatom magam:
élj még - nem vagy öreg csak
régen születtél

Halkul az élet,
tűnik a varázs, lassul
a szívdobbanás.

gyertyám lassan ég
nem lobban nem táncol már
faggyú könnyei

hulló levelek
bánata múló időm
párhuzamosa

ha nem álmoknak
hanem emlékeknek élsz -
megöregedtél

Valaha fénylett,
ma fakult arccal nézi
hajlott árnyékát.

Gyűjts emlékeket
az öregkor álmatlan
éjszakáira.

Tavaszod láttam
ismerem nyarad, értem
őszülő hajad.

dehogy vagyok én
öreg: a kor belül van
nem a tükörben

megöregszel a
tüzes kínok bánatok
hamuvá hűlnek

kinn ült a mester
s könnyes szemmel vadludak
röptét követte

lemorzsolt idő
kezem alól szóródik:
elmúlást hinti