Haiku versek az otthonról

Otthonunk fala
biztonságot sugároz,
jó érzelmekkel.

átfagyott kezem
anyám átmelegíti,
hazaérkeztem

Ég és föld között
lelakatolt csendkapu,
sose érsz haza.

Az otthon nem hely,
Nem is kertes ház, hanem
Megnyugvás, összhang.

Otthonod ott van,
ahová hazatér a
szíved és lelked.

őseim rögös
utcáin, a csend honol
sétálgat le-föl

beleolvadni
a végtelen kékségbe
már megérkezés

egy csomó kulcs van
a kulcscsomómon, noha
otthonom csak egy...

Az otthon kályha,
melegít, elandalít,
véd a hidegtől...

Nekem nem egy ház.
A rét, a hegy, az erdő
az én otthonom.

Ha véget érnek
az üvöltő szelek, majd
Te hazavezetsz?!

bárhonnan jönnél
az út porát lemossa
otthon az eső

Becsukom szemem,
és otthon vagyok, bárhol
is járok éppen.

Nyitva az ajtó.
Vártak. Torkomban szívem.
Hazaérkeztem.

ott vagy otthon, hol
te és gondolataid
is megnyugszanak

páratlan kesztyű-
benne otthonra talál
egy molylepkepár

Hontalan járok.
Szülőfalumban is csak
vendég vagyok már.

legyen lelkünk is
egymásnak szép otthona
ne csak a házunk

smaragdként ragyog
bús füzek koronája
a Körös vizén

Megöregszik a
ház és a ház ura, de
az Otthon örök.

hazaérkezés -
frissen nyírott fű szaga
a levegőben

Establakon át
csillaglámpását szórja
meghitt otthonfény

Otthon: az, ahol
a sarokba hányt ruhád
pont jó helyen van

Utak vezetnek
százfelé, de végül én
hozzád érkezem...

csendes a folyó
vihar után a parton
kompra szállt a hold

Hallgasd a csendet.
Ott van minden, mi fontos.
Álmok otthona.

Rám pillant a nap
fázó fellegek mögül.
Hazataláltam.

útszéli tölgyek
jelzik a szívnek merre
tévedhet haza

Neked omló ház,
Gazlepte udvar és táj,
Nekem gyermekkor.

düledező ház
poros zegzugaiban
emlékek élnek

Kint néma fagy, bent
könnyű muzsika. Benéz
a Hold irigyen.

Most vasárnapi
boldogság illata száll -
aranyló leves.

Kint süvít a szél,
bent mandolin muzsika
napsütést zenél.

Otthont lelni ott,
forró ölelésben, hol
teád gőzölög...

Otthon világa
a régi kedves hajlék,
hol mindig várnak.

utamnak vége
innen mezítláb futok
ölelni Anyám