Haiku versek a pszichológiáról

Elzsibbad izmok...
Csorgadozó nyálaim...
reményt adhatnak!

Félelmeinkkel,
elvárásokkal telt zsák -
le kéne tenni...

Minden élet egy
üzenetet rejteget.
Te megfejtheted.

Minden parányban
ott rejlik a távlat. Még
találsz csodákat.

Elmerengtem: ha
nem ért a dilidokim,
fordítva kéne?

Belém kapaszkodsz.
Odébb lépek mellőled.
Magányos maradsz.

Meztelenül tán,
vagy mezítláb - de térden
csak Isten előtt.

Sokszor a legjobb
lélekgyógyász, szőrbundás
és dorombolász`.

Kinek tetszik, az:
féltékenységből, kinek
nem: tapintatból!

megbolondulok
mondom s a pszichológus
egyetért velem

Egy bók mindig a
fizimiskának szól, nem
pedig az észnek.

Tisztább tükör az,
ahogyan másokkal bánsz,
mint saját szavad.

Nem szeretsz, míg csak
kudarcaidat látod
sikereimben.

szürke kartonlap
fáradt testem és lelkem
kinyújtóztatom

Te lassan eltűnsz,
én pedig lassan újra
önmagam leszek.

erényeim közt
felfedezted a saját
magad hibáit

a fájdalom csak
jószándékú utalás
arra, hogy változz

Gondoltam megyek
pszichológushoz, végül
a kertben jártam.

Tömegben: nevetsz,
de otthon erőtlenül
vágysz mosolyomra.

vesztettem - mondtad,
mielőtt egyáltalán
próbáltad volna

Eddig vártalak.
Most neked kell kopognod,
ha megérkeztél.

kritikáiddal
fűszereztem a levest
ehetetlen lett

Agyam megérti
a lélek-logikát, csak
szívem nem érzi.

Gyanút is áraszt
egy liliom test gazdag,
de vén uraknak!

Nagy költő az, ki
sokkolja s frusztrálja a
kritikusokat.

pszichiáterként
saját magam lennék az
első betegem.