Haiku versek a ráncokról

Szarkalábnyom a
két szép szemed sarkában
ott járt az idő.

rohanó idő
arcom barázdáiban
futkos nevetve

szúnyoghálóval
takartam le tükrömet
haragban vagyunk

mosoly és könnycsepp
ráncok gyűrődésében,
térkép egy arcon

fiatalságom
pereg: itt-ott pár ránc már
rám öregedett

gyűrött arcomra
ráncaim mázsás súlya
nehezedik már

Ráncos a kezed.
Az évek sorra gyűrték,
gyönyörű Anyám.

ráncos kezére
az idő festette a
sok erezetet

Arcomon ráncok,
nyitott könyv a sorsomról:
büszkeségeim.

arcomon gyűlnek
a kopott hétköznapok
fáradt ráncai

A mosolygásról
nem tehetek le egy-két
szarkaláb miatt.

arcán az idő
láthatóan ráncos, mint
a téli alma

arcomhoz simul
apró barázdáival
a történetem

Évek szántanak
időekével - ráncok
gyűrődnek nyomán.

mennyivel szebbek,
lágyabbak a ráncaim
belülről nézve

meggyűrődött bőr
selymébe ráncbarázdák -
idő vájta heg

Arcom fényére
kegyetlen időpiktor
mély ráncokat fest.

Mint tóra fodrot,
Úgy karcol homlokomra
Ráncot az idő.

Korom büszkén itt
viselem homlokom egy
mély redőjében.

Arcomat a kor,
gerendák rajzolatát
szú tetoválja.

Csendben nyújtózik
az idők végtelenje:
ráncaid mélyén.

Arcába vájta
barázdáit s titkait
a konok idő...

hajdanvolt testem
ráncai között sorsom
vésője alkot

arcom ráncai
emlékeim idézik
s megszépítenek

ráncok rakódnak
öregedő csendjeink
fáradt arcára

megöregedtem
arcom ráncait már az
idő sminkeli

Arcomon mélyülsz
finom és mély árkokban...
Bú és öröm vagy.

Bőrradírozott
szemsarokba sminkel új
szarkalábakat.

a csupasz erdőt
mázsás köd öltözteti
arcomat ráncok

arcomra véste
barázdáit az élet -
túl mélyenszántó

ráncokat rajzol
kívül az idő - lélek-
ráncot elsimít

Évek gyűrűi
varrnak ráncot arcunkra:
lélekmosolyok.

Minden ráncomban
emlékek gyűrődése -
múltban lapozok...

Idő rajzolta
arcodon öröm-bánat
részvéttelen ül.

első korty kávé
hajnal arcát sminkeli
tűnnek a ráncok

Öreg nénearc
mélyén ráncba bújt idő
csendet szimulál.