Régi szerelemről szóló haiku versek

homokba karcolt
szerelemígéretet
tengervíz mos el...

jó dolgunkban úgy
összeszoktunk hogy észre
sem vesszük egymást

lerongyolódott
rólam ölelésed is
azóta fázom

Vagy, ki szembejött
majd elhaladt... szemedben
én, a pillanat.

A fába vésett
szerelmet gyakorta csak
a fa éli túl.

nevezhetetlen
rejtélyeidet titkon
máig szeretem

habfehér blúzod
rajta őszi levelek
izgató rajza

párnám alá gyűrt
régi szavaid most is
ébren tartanak

Névsorolvasás
én - Jelen! - még itt vagyok
te - (csend) - Hiányzol.

Tó tükrén ringó
csónakban csókolózva
szép volt a holnap.

Napok könyvlapja
közé présel hiányod -
senki sem pótol...

Szemedben otthon
voltam, bársonytakaró
hangod messze már.

Miattad voltam
több mint vagyok. Szerelmed
volt szép, új ruhám.

Megrepedt járdán
bukdácsolok, hiányod
most hasít belém.

Fülemben csöng a
csönd és édes emléke
egy régi csóknak.

emlékét jobban
szeretem mint szerettem
egykor őt magát

Ki tudja, tán csak
hiányod hiányozna,
ha meglátnálak.

A zebrán jöttél
szembe velem... Nem álltunk
meg... már nincs minek.

akinek volt egy
nagy szerelme minden dal
róla szól ma is

Lábnyomainkat
a hóban rápillantva
őrzöm lelkemben.

Aranyló levél
faágról lehull: télbe
szálló szerelem.

Egy holt szerelem
szép emlékére: égig
szálltak a hinták.

rajzoljál körbe
kis színes ceruzákkal
emléked leszek

Csillaggal hintett
éj volt lelkem égboltján
csókvirágokkal

múló szerelem
egynyári virágokban
a felismerés

Úgy ragyoghattunk
mint a frissen vert érme
egymást gyűjtöttük