Haiku versek a reményről

barackvirágok
alatt sétálva elénk
hullhat a holnap

Sötétségben is
lampionakat enged
útjukra szívem

Szemedbe Isten
ha könnyet tesz, szívedbe
szivárványt helyez.

Ha rossz napokat
jóra cserélnének, te
is sorba állnál.

Nos, tavasz után
A remény, nem lehet ősz
Társtalan levél

Ha magad lennél,
gondolj a csillagokra...
...egy is rengeteg...

égig nyúló ág
vagyok; anyátlan létem
árva lombremény...

Reggeli napfény,
izzó reménység-parázs.
Ez vagy te nekem.

fagyos ághegyen
fáradtan hintázik a
tegnapi remény

reményeimet
jégvirágok diszítik
messze a tavasz

szilveszter után,
lépteink közben frissen
ropog a jövő

fényes ecsetét
belemártja szívünkbe
a reménysugár

Képtelenségből
merít erőt egy paca
kép akar lenni.

Jelem a porban.
Őszi szél elsöpörte.
Újrarajzolom.

Az emberek itt
csakis akkor élhetnek,
ha remélhetnek.

Tarka falevél
kapaszkodik konokul
- remény, ágon csüng.

nem a hibákat
nézem, hanem hogy van-e
köztük szalmaszál

az élet mindig
hoz valami kis újat
hogy remélhessünk

Rejtett világunk -
félelembuborékban
reményzárványok.

tiszafa szelíd
oltalmához bújik az
örökzöld remény

kövérkés remény
teltkarcsú partnert keres
jelige hízzunk

jól teszed ha ma
a remény fonalával
varrod a jövőt

Kiszáradt fának
tövében apró hajtás,
még reménykedik...

Fújd szét a nyíló
Pitypangot a reménybe
És utazz vele

mise padokon
kereszthez szóló imák
vándor remények

Ajtód előtt vár -
kint és bent határán - a
remény és esély.

ébredés után
ablakokban szárad a
tegnapi remény

tüzes csillagom
elhaló fénycsóvája
remény lobogó

széttört egy álom
szilánkok közt botorkál
a sebzett remény

Vágyam lehullva
Egy falevél - csónakban
Imbolyog az est

Hiányod éget
tegnap még élt a remény:
ma csend dörömböl.

bimbózó rózsám
fényes porcelán szirmán
törékeny remény

bodzaszirom hull
oda hol macskakölyköt
sejtett a róka

Mély kútba zuhant
reményem, nézem, talán
fölcsillan, csobban.

Fénylő táncot jár
reménynek parazsa az
éj leple alatt.

Önnöncsendemben
napfecskék hordják tele
szívem reménnyel.