Haiku versek a reményről

fényes ecsetét
belemártja szívünkbe
a reménysugár

Képtelenségből
merít erőt egy paca
kép akar lenni.

Jelem a porban.
Őszi szél elsöpörte.
Újrarajzolom.

Az emberek itt
csakis akkor élhetnek,
ha remélhetnek.

Tarka falevél
kapaszkodik konokul
- remény, ágon csüng.

nem a hibákat
nézem, hanem hogy van-e
köztük szalmaszál

az élet mindig
hoz valami kis újat
hogy remélhessünk

Rejtett világunk -
félelembuborékban
reményzárványok.

tiszafa szelíd
oltalmához bújik az
örökzöld remény

kövérkés remény
teltkarcsú partnert keres
jelige hízzunk

jól teszed ha ma
a remény fonalával
varrod a jövőt

Kiszáradt fának
tövében apró hajtás,
még reménykedik...

Fújd szét a nyíló
Pitypangot a reménybe
És utazz vele

mise padokon
kereszthez szóló imák
vándor remények

Ajtód előtt vár -
kint és bent határán - a
remény és esély.

ébredés után
ablakokban szárad a
tegnapi remény

tüzes csillagom
elhaló fénycsóvája
remény lobogó

széttört egy álom
szilánkok közt botorkál
a sebzett remény

Vágyam lehullva
Egy falevél - csónakban
Imbolyog az est

Hiányod éget
tegnap még élt a remény:
ma csend dörömböl.

bimbózó rózsám
fényes porcelán szirmán
törékeny remény

bodzaszirom hull
oda hol macskakölyköt
sejtett a róka

Mély kútba zuhant
reményem, nézem, talán
fölcsillan, csobban.

Fénylő táncot jár
reménynek parazsa az
éj leple alatt.

Önnöncsendemben
napfecskék hordják tele
szívem reménnyel.

Múltban burjánzott,
jövő felé kacsintó,
Édes reményünk.

szemedben láttam
a tengert fodrozódni
kis hajón jövök

lassan kiderül
sötét fellegek felett
napfény lépeget

éj horizontján
rózsaszín remegéssel
bont szirmot az ég

Lehajtott fejét
Újra égre emeli
A fáradt remény

remény sóhaján
tavaszi hálaének
visszatér a fény

Morajló tenger,
lemenő nap sugara -
valakit várok.

Az élet reményt,
a remény életet szül.
Feladhatatlan.

Az életfánknak
rég megvénült ága is
új májust remél.

Sántító sorsom
lélekbotom támaszán
megváltásra vár.

Halvány fénysugár
sötétséggel dacolva
reményt hazudik.