Haiku versek a reményről

A remény velünk,
tart, bennünk van, onnan ki
sem szakítható.

Az öröklét csak
mese, vigasztalás, mint
a csalfa remény.

Hulló csillagok
fényénél reménysugár
szövi be arcom.

Kávéillatú,
madárcsicsergős reggel
- ébred a remény.

Ha életünkben
nem lennének töRÉSEK,
fény sem jutna be.

Csendes lélegzés
jelzi élek, remélem
holnap majd jobb lesz.

Gyér napfény gyógyít,
gyöngyvirág nektár igéz -
álmodó remény.

Napod, ha van, de
fénye nincs. Csak gyermeked
szemébe tekints.

Isten dolgozik
bennem: álmom csírája
holnapra kihajt.

Tűzijátéktól
Fénylik a sötét éjjel
Tele reménnyel!

Tűzijátékot
Szór szemed fénye - újév
Remény csillaga.

Minden elmúlik,
érezd, ami itt marad -
pillanat-illat.

két láng - gyertyafény
hittel telve útra kész -
reményt osztja szét

Szépet meglátni
kopár, zord szirteken is -
életigenlés...

Ott van a tavasz,
Minden egyes virágban.
És minden szárban.

próbálok élni
sötétben tapogatva
kereslek remény

Ha csodát látnak
bennünk, szárnyakat kapva
lépünk előre.

Messzire libbent
szárnyán reményeimmel
tarka pillangó.

Boldogságot a
kilátástalanságban
keresni nonszensz... (?)

a nyitva hagyott
kiskapunkon, ki-be jár
egy reménysugár

Néha, még fény fut
át, ábrándjaim szemén.
Ő a vak remény.

Ábrándos ágak
reszketeg zöld levélen -
viharvert remény

A magány sötét
pince, hol eltörött a
remény gerince.

Pici fény csillant
hajnali víztócsákon.
Szép napot ígér.

Hervadó virág
sír letűnt remény felett.
Elhagyott kedves.

Világ-álmunkban
a remény vágyakat sző,
valóság: szakít.

Sebzett lelkem, egy
Angyali kéz kirántja
Égő katlanból!

Ágban a remény,
bizalma a törzs felé
rendíthetetlen.

Ha csak száz év a
világ: fát ültetek. Ha
egy nap: akkor is.

Tereld el a szót.
E vak sötét éjjelen.
Bíbort viselve.

A Jóistennel
karöltve lelkemben a
remény pislákol.

Viseltes kabát
mit tavasz felölt idén.
Van újra remény?

Láttál már olyat
szenes, felperzselt földön
új virág hasad?

virít fű s avar
között néhány parányi
reménység szirom

Reménysugarak
Fényével öleli a
Nap a Világot.

jövőbe vetett
reményeimből szárba
szökken a jelen