Haiku versek a reményről

Fénylő táncot jár
reménynek parazsa az
éj leple alatt.

Önnöncsendemben
napfecskék hordják tele
szívem reménnyel.

Múltban burjánzott,
jövő felé kacsintó,
Édes reményünk.

szemedben láttam
a tengert fodrozódni
kis hajón jövök

lassan kiderül
sötét fellegek felett
napfény lépeget

Lehajtott fejét
Újra égre emeli
A fáradt remény

remény sóhaján
tavaszi hálaének
visszatér a fény

Morajló tenger,
lemenő nap sugara -
valakit várok.

Az élet reményt,
a remény életet szül.
Feladhatatlan.

Az életfánknak
rég megvénült ága is
új májust remél.

Sántító sorsom
lélekbotom támaszán
megváltásra vár.

Halvány fénysugár
sötétséggel dacolva
reményt hazudik.

a lét szívében
fagy olvad - szorongásból
remény születik

A boldogság egy
Szem a boldogtalanság
Végtelen láncán

nincs kaktusz, mire
annyi tövis nőtt, hogy ne
férne rá virág

remény malmához
hordd csak a szemenszedett
hazugságokat

Hó alatt alvó
remény tavaszi napfény
melegét várja.

Füstízű hajnal
nyomában ébredező
remények gyúlnak.

résnyire nyitott
ajtó a magány falán
mindig van remény

Magába roskadt
pillanat támasza vak,
süket reménység.

Utcákon látott,
Mosolygó idegenek
Reménye ébreszt.

Sötét sorsunkra
világít lelkünk sápadt,
gyertyacsonk fénye.

sekély pataknál
düledező malom áll
búzát remélve

Megpillantottad,
Kétellyel teli reményt,
Életnek hívod.

ernyedt időben
ködbe sóhajtott álom
földre ült remény

ismerj fel engem
a te arcodat hordom
a nevem: Remény

ébred reggel a
remény nyújtózik egyet
aztán felemel

Könyvünk lapjain
a legnagyobb történet
még írja magát.

ígéret présén
átfolyó valóságból
iszod életed

mindenre ráül
önmagunk fénye árnya
remény játéka

ma sem lesz könnyebb
kiterített lapjaink
remény-cinkeltek

Álmodj csúcsot a
kéklő fellegek felett:
reményed éltesd.

Ködfolyó partján,
bot nélkül kél a remény.
Zúgó közeleg.

rózsákat ültetsz
fagynehéz fáradt földbe
porhó ül szirmán

Megöregedtél,
ha nincs célod reggel és
reményed este.

foszlány-fény ül az
ágon mint halvány remény
az éj közepén