Haiku versek a sírásról

Kisírt szemekben
ne csak bánatot keress.
Csoda van bennük.

végre essen már -
arcom égre emelve
sírni szeretnék

Bitang a kedvem,
prímás szakítsd a vonót
- sírtam eleget.

elhagyott házak
megkopott falai közt
zokog most a csend

Szívem leégett
gyertyacsonk, szálló füstje
arcomon csorog.

Ha bántanak, sírj
egy folyót! - Építs hidat,
sétálj át rajta!

nem lehetsz mindig
erős - el nem sírt könnyek
fojtogatnak bent

Mint nefelejcsre
hullt harmat, úgy hint könnyet
sirató szemem.

Milyen homályos
szomorú lett a világ
könnyeiden át

Elfáradt lélek
arccal csobban, elsüllyed
könnyek tavában.

Karcos szélkutyák
arcomba harapva sós
könnyem nyaldossák.

Szembe fúj a szél,
szemem könnybe lábad, így
tudok csak sírni

sírni csak az tud
igazán, kinek szíve
szeretetéhes

Könnyeim között
csitítgatom bánatom:
elcsendesülés.

gyöngy gördül pillád
mögül... lelked megreped
vére földre hull

könnybetűiddel
fojtott álmok regényét
írod szívemre

könnyeimen át
absztrakt lett minden apró
kis pillanatom

Kristály kavicsok
peregnek le arcomon.
Érted könnyezem...

Csak a csend zenél,
s lehunyt pilládon vízgyöngy
hintál; szívforrás.

Szembogár nézi
szétszórt könnyeit, hiszi
összeáll a kép.

Esőben sírok,
talán lemossa rólam
emlékedet is.

Könnyek peregnek
feloldva minden szennyet,
lelki nagymosás.

bánathullámok
csiszolták szép fényesre
tengerzöld szemed

szemem könnyéből
születnek igazgyöngyök
bánatom láncán

Szempillám rezdült
s ezüst gyöngyök gurultak
szét a lelkemen.

Gyöngysorom fűzöm
bánat hűs fonalára;
könnyek peregnek.

Retúr könnycseppek
már meggondoltam magam
befelé sírok.

Vérző, fájó szív
megtisztított, felszínre
jutó vércseppje.

Gyöngykavics könnycsepp
Ropog a lábam alatt,
Szememből pereg.

Nem vagy, hiányzol,
rajzolom az időt, hogy
teljen a sírás.

Elsirattalak.
Elázott fényképedet,
szárítja a nap.

reszkető csendben
emlékek árnya moccan
felsír a lélek

Sirva születtünk.
Menni nevetve kéne!
Itt sincs igazság.