Haiku versek a sorsról

gyáva magány a
sors csak maradjak annak
ki voltam s vagyok

kis Jézus fölsír
anyja megsimítja - zöld
a Luca búza

győzedelmes ki
áldozatra kész akár
szent vagy földi lény

a fehér lapú
könyvek bukdácsolva mint
galambok szálltak

évfordulók sok
fölszakadt sebbel vérzők
be nem hegednek

a macskafejű
köveken szikrát hányva
patkók csattogtak

megfejthetetlen
ahogy újra szétnyitod
édes csapda ez

lelkem nyikorgó
kapuján özönlenek
be kétségeim

pókhálós szívvel
fátyolos szemmel várlak
karácsony fénye

táplálja vágyam
létezésed angyalként
simítja arcom

kőmorzsalékká
mált arcod szárnyad - lábad
sírkő tartja még

ölel az angyal
ebben a vad szélben majd
suhan vagy zuhan

sok szót szól a száj
írt szavaid fegyelmezd
rendezd verssorba

sírjához téli
alkonyban nem jutottam
vad szél elűzött

régi vétkeim
lelkem törött ablakán
kitekintenek

Ugyanazt tenni
az egyiknek szabad, míg
másiknak tilos.

fázós karácsony
belül reszketek rideg
világba születsz

nem sejthetitek
nem tudhatjátok kik a
Három Királyok

örömhírt hoz az
angyal csapdosó szárnnyal
verdeső szívvel

nem földi mérce
rejtezkedő fájdalmunk
a létezésben

a tőrkörmű éj
vérig karmolta lelkem
kottapapírját

rideg esős az
este két gyertya ad most
betlehemi fényt

Tettek és okok,
azoknak okozata-
örök mozgatók.

ezt kifizetni
ne akard olyan ez mint
a rozsdás fakard

nyitok rést lelkem
zárt falán hol távozhat
angyal s ördög is

réten vad a szél
nem kímél kezem fázik
pedig még nincs tél

megtett dolgaink
és meg nem tett dolgaink-
elszámoltatnak

a figyelem és
fegyelem szabadsága -
írás s lovazás

sűrű ködben ne
kifelé lássak - nézzek
magamba végre

aranyszőnyegét
az ősznek tovább szövi
a feltámadt szél

esti esőtől
ázott lucskos aranyszín
holt mocsok csillog

szép eső gyöngysor
könnyekből fonta bús sors
oly szoros megfojt

őrzőm vagy lelkem
őre és metronómja
szíved szívemnek

boldog szemedbe
nézve földön állva is
az égig értem

ragaszkodás ez -
elfogad - talán nem csak
a répa miatt

pocsolya tükör
a patanyomban árnyunk
fénnyel kivarrja