Haiku versek a sorsról

természetesen
mint rigódal zengjen oly
üdén a versem

veszteségeim
reggel csendben lelkemre
sziklát görgetnek

szárnyal a vággyal
s lezuhan rá a bánat
már föl sem támad

közös szeretet
ragaszkodás - nekem ez
lélektisztulás

szobám délben a
Grál fénytemploma - olvadt
arany - szent folyam

széthasította
a fény az éjszaka rút
síri sötétjét

tiszta szemű vén
mindkettő - várják nagyon
s lesik a tavaszt

fénylőn szép szeme
anyám tekintete - most
feketerigó

a létezésben
nem állok nyerésre fogy
tán az időm is

kedvem felemás
karmos ágakat simít
fénylő ragyogás

kitágult fönt a
tér szobám az égig ér
s onnan hó esik

nyílt az átjáró
a mennybe int az angyal
menj be - maradnék

megkopott véset
a fa is öregedett -
rajongásom nem

Mikor a fecske
Délnek indult melegért,
A nyár itt maradt.

fejed takarja
arcomat - lélek-rejtek -
szemed jó tükör

úton felfelé
legyen gondod arra hogy
mást is felemelj

félek rettegek
jövőmtől - mi vár még rám
míg megkegyelmez

az elmúlástól
nem - az odavezető
úttól rettegek

kaktusztüskéid
befelé fordultak rég -
észre sem veszed

most pofon legyint
angyalszárnyként a szél - mint
anyám megsimít

elfárad néha
a szívem - halálhírek
ha ostoroznak

semmivé foszlik
a gond - a kör bálterem
keringünk ketten

lelkünk azonos
ez bizonyos - örömünk
dérben is ragyog

felhőárnyak a
téli hegyen hó nincs már
de ne is legyen

fölizzanak a
tárgyak s bennem a vágyak
fényfolyó árad

a futószár-kör
patanyom díszű bronztál
a ló az ötvös

felhőárnyékok
a tájon - csillámlik a
rézarany homok

csalóka téli
nap - bundájukat korán
vedlik a lovak

mécset gyújtottam
gyufám eldobtam maradt
a láng lobogás

szomorú madár
röptét megbénítja a
szó - kérlek ne szólj

bokorba akadt
madár - fáj létezésünk
gyenge s törékeny

gondolatom mint
felrebbentett madárraj
riad s elillan

Nyafognak kiknek
jó soruk van, s hallgatnak
akiknek nehéz

kalligráfiák
ezek - havas ág versek -
fehér s fekete

jeges patanyom
a fagyott homokon - de
szívem kiolvadt

csillagok között
hajózik az ezüst hold -
holt a téli éj