Haiku versek a sötétségről

Ha elmúlt a fény
hunyj szemet rosszak felett
és várj holnapot!

Mázolnak nappalt
est király seregei,
setét napsugár.

sokáig szenved,
vajúdik az éjszaka
fekete lelke

sötét a város
tele van a ragyogás
aggodalommal

Tűzijátéktól
Fénylik a sötét éjjel
Tele reménnyel!

Sötét szövetből
szőtt vén éjszaka, füstös
öreg nagykabát.

csendje rám borul
éjszín teste beburkol
sötét lepelbe

Fénybe felemelt
Sötét sóhajok nyoma.
Tisztuló égbolt.

világos nappal
határoztam el hogy a
sötétbe ugrom

Ha fényt gyújtasz a
sötétben, az árnyak is
megsokasodnak.

alkonyig várlak
veled gyengéden ölel
majd a sötétség

sötétség lengte
körbe az egész tájat
s bekebelezte

Léptem ingatag,
Hold vezet a sötétben.
Az utca üres.

Földig érő éj
leengedte firhangját
- besötétedett

Fekete szoba
szegletében ébredő
hajnali ábránd.

Apró rög alól
bújik ki az új élet.
Sötétből fénybe.

Sötét van éjjel.
"Legyen világosság!" Jó.
Világítson-mi?

Magadban hordozd
a fényt, akkor sötétben
is ragyogni fogsz.

Sötéten ropjuk
Szét hullott életünknek
Keserű táncát

Feszültséggel telt
mindennapjaink ára
a sötét jövőnk.

Ha minden sötét,
keresd meg magadban egy
csillag emlékét.

Véget ért a nap,
a fény átadta helyét
a sötétségnek.

lobbanó lángok
kékes fénye világít
sötét ajtókat

Tárd ki az ajtót.
Hogy bemehessen a fény!
"`És a sötétség?"

Kint a csillagok
viaskodnak sötéttel.
Bent a villanyok.

A lámpa ég. Mert?
Éjjel van. Vagy tán nappal?
A lámpa égjen!

zsugorodó fény
az éjben csendet isznak
fekete falak

A sötétségre
én is becsukódom, mint
a napvirágok.

Az az utolsó
forróság, utólag még
inkább hűvös lett.

Akiből árad
a sötét, azt kerüli
a világosság.

mikor meglátod
a napot, a sötétség
nem riaszt többé

emlékszem régen
kerestem sötétségben
hová bújt a fény

Minden sötétség
illúzió csak, esély
az ébredésre...

fogalmazhatnál
világosabban másként
besötétedik

Igazán a fényt
Csak az becsüli meg, ki
Járt már sötétben.

Nincs az a sötét,
mi el nem múlik egyszer,
fény születik ma.