Haiku versek a szabadságvágyról

Helyben szaladok -
vénülő rabja vagyok
szabadságomnak.

Szabadság az, ha
rájössz, soha és semmi
nem volt a tiéd.

Szorongva őrzi
madarak repülését
szabadságvágyam.

Szabadságról szól
biciklibelsők képzelt
kirobbanása.

Vállamon ülve,
rám nehezülve, láncként
húz le a mélybe.

Munkát, kenyeret!
Húsz éve, hogy tanítok,
Mégsem keresek.

hatalmas falak
közt a térben, visszhangzik
a szabadságvágy

Felszisszen bennem
a vad, kiálthatnék még,
de ki hallja meg?

patájuk nyoma
a homokban dübörög
velük a szívem

mozdulatlan táj
csak galambok raja száll
vágyódva nézem

befalazni még
senki nem volt képes a
szabadságvágyat

Megszabadultam
láncaimtól, elhittem,
hogy sosem voltak.

Habár nyitva van
a kalitka, még szokom
a szabadságot.

Nem vagyok több, sőt
egyre kevesebb, csak így
szabadulhatok.

Nincs mit veszteni,
Ha nincs szabadság, de van
Miért harcolni.

Időben, térben,
Végtelen létben élve
S szállni a széllel.

Nevetve tűzöm
a szellőt a hajamba
Ő így is szabad

Milyen világ az,
ahol a szabadságnak
is van határa?

Nem kell átmenned
egyetlen ajtón sem, ha
kívül tágasabb.

Rohan az idő
gondolattal távozott
még az emu is.

az égig emel
és angyalszárnyakat ad
a végtelen tér

kedvetlen székely
medvecsapáson cammog
európába

tigris szeméből
éjjel talán eltűnnek
a ketrecrácsok

Puha paplanként
Befedi testem a köd
Párnám lesz a táj

állj kérlek messzebb -
a szempillád karcolja
a pupillámat

Kismadár dala
száll szellőszárnyon messze,
szép kalitkából.

kinn ült a mester
s könnyes szemmel vadludak
röptét követte

Lelkem hajóján
szabadság bont vitorlát,
iránytűm érzés.

emelj fel engem
innen felnyitott szemmel
másmilyen a föld

dühödten rágja
szűkre szabott medrét a
szabadság útja

Fűpamacsok közt
botladozó pillangó
én is lehetnék.

síró farkasok
erdőszagról álmodnak
ketrecbe zárva

Kitárt szárnyú gém
- nem indul, nem érkezik -
égről álmodik.