Haiku versek a szakításról

Minden barátnőd
után egyre közelebb
kerülsz kettőnkhöz.

dobáltunk volna
mi is tányérokat, mint
egy normális pár...

Válnunk kell. Nem egy
fedél alá tervezett
minket az isten.

Nem is sejtettem,
hogy az örökké veled
ennyire rövid.

Kirekesztetted
magadból magadat is
utána engem

Isten szeretnék
lenni hogy többé ne merj
a szádra venni

kizártad magad -
már hiába dörömbölsz
beletört a kulcs

Távolodóban -
élesedik a múlt, de
tompul a jövő.

Szétszakadt a MI.
Csak te vagy újra és én -
két külön világ.

úgy engedett el
mintha nem is lenne föld
a sziklakertben

Súlyos félhomály
ereszkedett ránk. Már nem
találjuk egymást.

Lázas érveink
már kihűlve hevernek:
kezed kilincsen.

Magára hagyott
csónakként ringatózik
elárvult szívem.

A bőröm alatt
viszkető hiányod csak
fantomfájdalom.

Szúette ágyban
megsárgult párnahuzat
nosztalgiázik.

Csak egy kavics volt,
de - mert szépen csillogott -
gyémántnak hittük.

hiába jövök
keresni a megoldást:
magaddal vitted

Zsebkendőcsomóm
- hogy néha eszembe juss -
nálad feledtem.

nem indul vonat
ma már emléked alatt
egy sínpár maradt

Üressé tettél,
s bennem végtelen csend lett.
Fülsiketítő.

Emléked homok
mi ujjaim közt pereg
elengedtelek

Elveszítettél
mielőtt megtaláltad
bennem a veszted

magamra hagytál
szívdobogásod csupán
mi enyém maradt

Lépteid nyomát
vastag emlékpor lepi
zárd be az ajtót!

Majd, ha hiányom
tompa késként beléd mar,
tudd: szerettelek!

Ha nélkülem, hát
úgy légy boldog, kívánom,
hiszen szeretlek...

egymás sorsából
kiszakadva éljük már
életünk tovább

szakítás után
fogalmazd újra ki volt
ő és ki vagy te

idő semmit nem
old meg csak nélküled fog
történni minden

pár év és heg nő
a sebre hol elváltunk
(húsz perc már letelt)

Akkora a csönd,
hogy szívem hangját hallom
mióta nem vagy...

Lépteid után
bús őszavarnyom maradt
csak a lelkemen.

Aranyló levél
faágról lehull: télbe
szálló szerelem.

Távolodó hang...
lépteid zaja... viszik
gördülő könnyem.

hogy bántottalak
szőnyeg alá seperném
de már elvitted

Álmaink könnyű
pókfonalát ne tépd szét,
mindkettőnknek fáj...