Haiku versek a szélről

pitypangszirmokon
tünékeny apró álmok
a szél elfújja

mézontó mezőn
lila selyemben suhan
édes nyári szél

Illat mámorba
szédült felhőket hord szét
a reggeli szél.

mozdulatlanná
dermedt a szél vajon mit
hallott ma reggel

Hangyák cipelte
hullott falevelet a
szél elrabolta.

Mint szél sodorta
pitypangot, vitt tőlem a
sors nagyon messze...

Nyikorgó hinta
játszik a széllel. Kacér
sikolya röppen.

egyszer talán a
tavaszi illatú szél
majd felém sodor

az éj fekete
takarója alatt szél
zihál hajnalig

Ódon, régi ház,
szél kószál az udvaron,
kiüresedett.

Szélnek öltözött
tekinteted simogat,
ha kertben ülök.

komor ég alatt
fák ágán vágtat a szél
felhőket oszlat

apám borzolta
így hajamat ahogy a
szél most a fákat

Az öreg ház a
tóparton rég lakatlan,
szél járkál ki-be...

Dühös szél haját
fésüli száz karjával,
hajladozó fűz.

Farkasok nézik
szemét a holdnak. Vonyít
a magány s a szél.

Belém borzong a
tér s kirázza a hideg.
Szél hozta emlék.

a fák ágába
kapaszkodó nap fényét
lehűti a szél

Vihar tép fákat,
nem a szél, nem a fa, én
vagyok nyugtalan.

Ma hideg szél fújt,
kabátom is megfázott,
hozzám bújt titkon...

Szénport fúj a szél
A távolban vonatfütty
Állomást keres

szél csiklandozza
járdán egymást kergeti
pár száraz levél

Szél fútta erdőn
Csordogáló pataknál
A Nap rám kacsint.

huzatos város
tornyain perlekednek
a szélkakasok

Apró kis szépség,
Sok pici ejtőernyő,
Szelek szárnyán száll.

Mogyoróbokrom
szélfútta ágain most
csíz egyensúlyoz...

a lombok között
elszunnyadt meleget most
kiűzi a szél

lágy ívbe hajló
nádszálak derekán csüng
egy halk zizzenés

sötét felhőből
esőt facsar - szél szalad
át a kerteken

elszabaduló
paripák sörényébe
szél kapaszkodik

narancsvörös ég
mézédes estéjén szél
fúj hajnali pírt

távolbazengő
lágy kabócadallammal
poroszkál a szél

nyírfaágakra
fonja magát gyengéden
a hófehér szél

Szélpásztor terel
békés bárányfelhőket
az égi mezőn.

viharfelhőket
kerget a májusi szél:
égi fogócska

Dús virágillat
csavargó nyári széllel
hozzám érkezett.