Haiku versek a szélről

tónak zöld vízén
fehér tarajos hullám,
háborgó habok

minden - szívem is
hárfaként peng a szélben
akár az ágak

A játszi szellő
felkapott egy pitypangot,
s elfutott vele...

kopár ágakon
élősködő fagyöngyök
hintáznak zölden

Lágy tavaszi dalt
dúdol a márciusi,
bolond, csacska szél...

Őszi szél suhan,
cserjék bíborszín lombja -
gallyat öltöztet.

két konyakszínű
levél keringőzni kezd
szél a táncmester

körbejár a szél
emberi mivoltomban
némi lebegés

naplementében
vörös selymek lebegnek
az égen - szél lesz

Pislákoló lét:
A gyertya lángja remeg,
A fagyos széltől.

Sudár jegenye
Hűs szellő fújja ágát
Így hajladozik

A szélmalomnak
mindegy, hideg-e a szél,
ha kerék forog...

porfelhőt kavar
a szélben pörgő avar -
sok színes levél

szélben színesen
libbenő mosolygó száj
sárkány az égen

Bőszen bólogat
S fejet hajt minden fa az
Őszi szél előtt.

felkapta a szél
szoknyám alá bújt még a
nyár is kacagott

A tavaszi szél
homokként hordja széjjel
a madár dalát.

Egy rózsalevél
ringatja a világot,
száll jobbra-balra.

szájon csókolja
a vadrózsavirágot
mindenféle szél

dűnék közt csak a
szél firkál itt-ott, egy-két
hieroglifát

mohazöld kövön
a múlt némán ücsörög
csak a szél mesél

Szél szolgáltatja
a zenét, a fény és az
árnyék táncához.

Szeles időben
mi a legfelkapottabb?
A szoknya. Vigyázz!

pitypangszirmokon
tünékeny apró álmok
a szél elfújja

mézontó mezőn
lila selyemben suhan
édes nyári szél

Illat mámorba
szédült felhőket hord szét
a reggeli szél.

mozdulatlanná
dermedt a szél vajon mit
hallott ma reggel

Hangyák cipelte
hullott falevelet a
szél elrabolta.

Mint szél sodorta
pitypangot, vitt tőlem a
sors nagyon messze...

Nyikorgó hinta
játszik a széllel. Kacér
sikolya röppen.

egyszer talán a
tavaszi illatú szél
majd felém sodor

az éj fekete
takarója alatt szél
zihál hajnalig

Ódon, régi ház,
szél kószál az udvaron,
kiüresedett.

Szélnek öltözött
tekinteted simogat,
ha kertben ülök.

komor ég alatt
fák ágán vágtat a szél
felhőket oszlat

apám borzolta
így hajamat ahogy a
szél most a fákat