Haiku versek a szélről

komor ég alatt
fák ágán vágtat a szél
felhőket oszlat

apám borzolta
így hajamat ahogy a
szél most a fákat

Az öreg ház a
tóparton rég lakatlan,
szél járkál ki-be...

Dühös szél haját
fésüli száz karjával,
hajladozó fűz.

Farkasok nézik
szemét a holdnak. Vonyít
a magány s a szél.

Belém borzong a
tér s kirázza a hideg.
Szél hozta emlék.

a fák ágába
kapaszkodó nap fényét
lehűti a szél

Vihar tép fákat,
nem a szél, nem a fa, én
vagyok nyugtalan.

Ma hideg szél fújt,
kabátom is megfázott,
hozzám bújt titkon...

Szénport fúj a szél
A távolban vonatfütty
Állomást keres

Sokféle hangot
képes megszólaltatni
egyszerre a szél.

A szél egyaránt
játszik az avarral és
lombkoronával.

szél csiklandozza
járdán egymást kergeti
pár száraz levél

Szél fútta erdőn
Csordogáló pataknál
A Nap rám kacsint.

huzatos város
tornyain perlekednek
a szélkakasok

Apró kis szépség,
Sok pici ejtőernyő,
Szelek szárnyán száll.

Mogyoróbokrom
szélfútta ágain most
csíz egyensúlyoz...

a lombok között
elszunnyadt meleget most
kiűzi a szél

lágy ívbe hajló
nádszálak derekán csüng
egy halk zizzenés

sötét felhőből
esőt facsar - szél szalad
át a kerteken

elszabaduló
paripák sörényébe
szél kapaszkodik

narancsvörös ég
mézédes estéjén szél
fúj hajnali pírt

távolbazengő
lágy kabócadallammal
poroszkál a szél

nyírfaágakra
fonja magát gyengéden
a hófehér szél

Szélpásztor terel
békés bárányfelhőket
az égi mezőn.

viharfelhőket
kerget a májusi szél:
égi fogócska

Dús virágillat
csavargó nyári széllel
hozzám érkezett.

bíbor alkonyra
habselyem felhők ingét
férceli a szél

Különös hangot,
Kegyetlen dallamot hall
Az őszi szellő.

szél kerekedett
láthatatlan susogtak
éjbe olvadt fák.

Széllel integet
szőkülő búzatábla.
Mosolyog a táj.

bokor mélyében
megbújó madár dalát
vad szél nyeli el

Amikor a szél
súgja az égi titkot,
hallgat a minden.

mesés álmait
fújja a szél szerteszét
szedegethető

fényes víztükrén
szél zizzen az ezüst hold
darabokra hull

- hívnak aratni -
anyám mondta egykor ha
így zörgött a szél