Haiku versek a személyiségekről

A szemébe nézz,
ha kérdezed, a választ
belőle kapod.

Aki nem tudja,
mit ártott a másiknak;
javíthatatlan.

rideg szívűként
figyelsz mit rontok el - én
voltam mestered

Tökéletesség
Nincs. Hibáinkkal vagyunk
Mind egyediek.

biztosítékot
kértél vágyaimra, csak
magam adhatom

babérkoszorúd
árnyékában fonnyad a
személyiséged

minden bohócnak
a valódi arca már
nem a tömegé

Magamat zártam
Önmagamba - előlem
Én - nem menekülsz

Fekete-fehér
legyek (?) Mikor engem a
szivárvány éltet.

legmélyebben a
letisztult szépség képes
megszólítani

Rajongásom se
vedd magadra, ez is csak
énrólam szólhat.

lefoszlott rólam
a személyiségem, mint
testről a ruha

lennék nyitott könyv
ha lapjaim száma nem
lenne végtelen

Mikor sötétben
megvilágosodsz, hunyd be
bátran a szemed!

Sugárzóan jó
Fosszíliák lehetnénk
A zord jövőben.

Őszinte arcod,
s a szemed tiszta fénye
már elvarázsolt.

egy ballonkabát
szivarfüstős parketta
Papa szemránca

Sárkánytojásból
ártatlan jószág kel ki
vad ösztönökkel

le sem vetkőztetsz
mégis meztelen vagyok
szemed tükrében

a jellem tükör
amelyre a szív és ész
képeket vetít

bármilyen a múlt
túlcsordul a jelenen -
minden jellemen

Emlékeim közt
járva idegen vagyok
már önmagamnak

a csendben annyi
dal a szürkében annyi
szín van - mint benned

mindig másfélék
a rám omló másnapok
én is változom

holnapra kelve
talán kicsit más leszek
mint ki ma voltam

addig változz még
bőröd alatt és fölött
míg magaddá válsz

emléket ki nem
dobhatok: múlt nélkül én
nem is én vagyok

Más színű virág
nyílik minden lélekben -
csodálatos kert.

őseid írták
arcodat: innen-onnan
vett idézet vagy

a holnap mindig
más, csak az ember, aki
ismétli magát