Haiku versek a szenvedélyről

Illatod árnya
lebegve követ éjjel,
ránctalan ágyba.

Kölyök maradtál,
hát véred sorsba vetett,
te szent és veszett.

Üveggolyó, mondd,
belőled vagy belőlem
tűnt el a varázs?

Elkésve érzem:
éppen a te dalodhoz
voltam a hangszer.

Összefonódott
ölelésünk... hullámzó,
remegő ritmus.

Annyi szenvedély
Van létünkben, amennyit
Épp beleviszünk.

Arcom ráncai
közé facsart könnycseppek,
lélekviharok.

szív küldi Neked
hiányodban elveszve
fél lélek lettem

alkonyi bíbor
csipetnyi szenvedéllyel
áloműzőnek

Lángoló percek
őrzik a vágyat, testünk
tűzrózsaágyán.

mint egy híd, melyen
menetel a hadsereg:
belédremegek

Szenvedélyem vagy
közel negyven év után
felejthetetlen

századszor csókol
a szél a fák hajába
viharos éjjel

Mi lehet szebb, mint
szenvedélyben elégni?
Üstökös voltál

édes titkaid
sejtelmesen elrejti
bőröd bársonya

Meleget adtál.
S óvatlanul ebben a
tűzben égtem el.

Hamuban parázs,
szerelemben szenvedély,
rakd meg a tüzet!

Volt szenvedélyem,
de mióta ismerlek
megszemélyesült.

Mindent elsöprő
szenvedélyként lennék tűz
szénakazalban.

Csak azonosulsz
egy vággyal, de feloldódsz
a szenvedélyben.

a szenvedélynek
nem árt a hűvös szelő
csak szítja tüzét

Csukott szemekkel
szerettem beléd, akkor
és ott igazán.

nálad a fegyver
igazi veszélyt mégis
én jelenthetek

bezárult a kör
hajthatatlanságodban
már nincs szenvedély

Fűzfarím-hobbi,
hexameter-kihívás,
haiku-álom.

ópiátom vagy
életem végéig sem
szokom le rólad

Bokrot ölelő
köd karjai közt rózsák
vérvörös sebek.

kitört vulkán vagy
ömlengő lávafolyón
megperzsel vágyad

idegen vagyok
mindenhol - a honvágy lett
a szenvedélyem

gyűrött lepedőn
továbbálmodja magát
a pihegő vágy

Engedd szívednek,
hogy két dobbanása pírt
fessen arcodra!

karmazsinvörös
éjek dús ölelése
hajnalkékbe ring

hajlított testben
feszülünk öröklétnyi
pillanatokért

Rejtjelekkel szól,
néma érintéssel hív.
Kódolt szenvedély.

labirintus a
szenvedély körbejárhatsz
de nincs kijárat