Haiku versek a szépségről

Egy száraz kórót
vizsgálgatok. Őrültség,
de szépnek látom.

bizánci pompát
selejtes mozaikból
nehéz kirakni

Szép szavakból szőtt
haiku-szőnyegen ért
a nyári reggel.

mosolyod akkor
is mutatós ha gyűrött
arcodon a fény

Piszkos ablakon
keresztül minden szépség
szürkének látszik.

selyemfűszál - csönd
ezerszínű százszorszép,
fényben - összeér

Egy virágrügyből
előbukkanó szépség
válasz mindenre.

Mit szeretettel
néz tekinteted, szépnek
azt tekintheted.

sellőként ült az
ősfa ágán a leány
- tavasz van ... tavasz

Láthatatlanul
simul testemhez képzelt
ártatlanságod.

talpam alatt tél -
hajamba már tavasz fűz
sugárkoszorút

bíbor karjával
horizontot ölel a
testes alkonyat

gyönyörű vagy és
életszerűtlen mint egy
szappanbuborék

szeplőtlen szépség -
mint egy nyakékként hordott
szent rózsafüzér

fénycsóvát hajlít
a fagyos szél sóhaja
fenyvesek felett

kifakult határ -
szikrázó csillogással
kárpótol a tél

messzi havasok
fenyőszegélyes útján
lovasszán suhan

Hókristályokról
Vagy virágokról szökken
Szebben a dús fény

arcomhoz simul
apró barázdáival
a történetem

narancsvörösbe
mártja egy lámpásvirág
álmát az alkony

Hamvas szépséged
aranyló napsütésben
látszik igazán.

Buján zöld hegyek
bérceiről szűk ösvény
fut rózsavölgybe.

szemeid tükrén
csillogó ékkő vagyok
vágyad megszépít

Ezüstként csillan,
mint fénytörés hajadban,
büszke az ősz szál.

kibontott hajjal
lábujjhegyen libben el
a pőre hajnal

dús lombokra ül
finom kis fényszálakkal
a hold ezüstje

Libben a szoknya,
én földbe gyökerezek,
édes borzongás.

Vén Idő örök
gyermeke égbe szökken
kék csobbanásban.

finoman ringó
levendularéteken
elbódul a csend

kecses nőszirom
formás derekán hosszan
nyújtózik a fény

Alkonyi fényben
Tücsökciripelés csüng
Fűszálak hegyén.

japánakácos
tüllfinom sziromfátyla
libben vállamon

hajnali sóhaj
igazgyöngye ragyog fel
levélcsúcsokon

Míg beszélsz hozzám,
íriszeden nap süt át.
Nem hallak. Nézlek.

Minden örömkönny
Fehér lótuszsziromként
Születik újjá.

ajándékot ad
mulandó szépségével
egy vágott virág