Haiku versek a szeretethiányról

rideg hajnalon
gyűrött párnámba lehelt
illatod ébreszt

rád emlékeztet
szobám minden zuga, még
a porcicák is

melegségem mind
neked adtam, te mégis
hidegen hagytál

Szavaid fényes
szilánkját szedegetem
szívemből éppen

majd odébb állok
hogy ne kényszerből kelljen
átnézned rajtam

Csak nyújtsd a kezed
felém s én az arcommal
megsimogatom.

úgy szeress engem
mint erdőben madárhang
öleli a fát

szeretet nélkül
láncravert hűségében
mind gazdátlan korcs

Kinyílt szirmaim
megdermedve várják rég
olvasztó szavad.

elférsz a szívem
mellett is de tudd azért
bekopoghatnál

sírni csak az tud
igazán, kinek szíve
szeretetéhes

Lennék világod
utolsó emberének
sovány vigasza

Szeress az őszben,
ne halogasd, légy tavasz
közelgő télben!

dorombolna bár
nyávogni is túl késő
zárt ajtó előtt

egyetlen falat
abból mit lélek jár át
elűzné éhem

Szeretet kútja
szomjat nem olt, ha mélyén
csak hamu és por.

Sosem szerettél
lehullott szirom szívem
széthordja a szél

ölelésre tárt
karra vágyik kolduló
szeretetéhség

sokáig a fa
árnyékában pihentél
mégsem becsülted

tulipán tágra
nyílt szemmel keresi a
kertész mosolyát

szétfeslett testem
szakadt gyolcsai között
didereg szívem

Szívemben nyár van,
ha melegre vágysz, gyere
be, és öleld át.