Szomorú szerelmes haiku versek

Rángat a szívem,
esőt zúdít rám az ég
- mély csendek zúgnak.

Boldogságot nem
lehet megfogni... Majd ő
ragad meg téged...

Dúdolnék másról,
de túl hangos még bennem
neked írt dalom.

Válnunk kell. Nem egy
fedél alá tervezett
minket az isten.

fehér ruhában
ül tizenhét csendszótag
fehér padomon

Félek megszokom
Nélküled, és akkor már
későn kopogtatsz.

Csengő szavaid
közt, a szívemmel hallom
mondanivalód.

Tél költözött be
Hozzánk. Kihűlt vágy, rideg
Csók, metsző szavak.

itt hagyott inged
magamra öltöm - benne
én, magunk vagyok

Már a sokadik
csókunknál mondjuk azt, hogy:
ez az utolsó.

magányos révész
viszi át - fehér parton
könny sója szárad

szemrehányások
helyett csak homlokpuszit
hagyok emlékül

mert elengedtem,
csak a kérdés maradt még:
- Mi lett volna, ha...?

Ne gyere vissza.
- tudom azért tennéd, mert
nincs hova menned.

mosolyogj másként
vége-hossza nem lesz a
keserűségnek

Szívemből a tél
némafilmmel görget le
neked hóesést.

hajléktalan szív
hazaérkezőként ver
- egy erkélyre néz

Élőért hulló
küszöbére ejtett csend
hazaért könnycsepp.

könnycseppek írják
életkönyvem utolsó
fejezeteit

már hideg az ősz
szerelmed szertefoszlik
mint papírcsónak

felvillanyoztál
fényem bántotta szemed
kiégtem - érted

Névsorolvasás
én - Jelen! - még itt vagyok
te - (csend) - Hiányzol.

Félek késő lesz
- szálkás fejfát ölel majd
valamelyikünk.

Lombokba olvadt
már száz Radnóti - Levél
őszi szemfedőn.

legbelső szobád
kulcsát más kézbe adtad
magány lettem itt

Kint nap, bent eső
s egy kontrasztrepedésben
szívem csöndre lel.

Könnyfátyol mögül -
míg lelkem tisztul - szemem
elmosódva lát

a szabadság már
szomorú mert nem vagy itt
hogy csak átölelj

a lángolásnak
vége - megtörve lépdel
parázson a szív

Szemedben otthon
voltam, bársonytakaró
hangod messze már.

Kiszáradt vizű
halott kút lett szerelmünk -
mélyén kong a csend.

szerelmes zene
dallamában magamat
siratom, halkan.

alaposabban
is borotválkozhatnál
szőrös a lelked

Megperzselt szívvel
remélni a felejtést:
hiábavaló.

zenekarodban
egyetlen hangszer voltam -
lehangolódva

Nincs bennem harag,
csak a bánat üli meg
lelkem vadlovát...