Szomorú szerelmes haiku versek

fehér ruhában
ül tizenhét csendszótag
fehér padomon

Félek megszokom
Nélküled, és akkor már
későn kopogtatsz.

Csengő szavaid
közt, a szívemmel hallom
mondanivalód.

Tél költözött be
Hozzánk. Kihűlt vágy, rideg
Csók, metsző szavak.

itt hagyott inged
magamra öltöm - benne
én, magunk vagyok

Már a sokadik
csókunknál mondjuk azt, hogy:
ez az utolsó.

magányos révész
viszi át - fehér parton
könny sója szárad

szemrehányások
helyett csak homlokpuszit
hagyok emlékül

mert elengedtem,
csak a kérdés maradt még:
- Mi lett volna, ha...?

Ne gyere vissza.
- tudom azért tennéd, mert
nincs hova menned.

mosolyogj másként
vége-hossza nem lesz a
keserűségnek

Szívemből a tél
némafilmmel görget le
neked hóesést.

hajléktalan szív
hazaérkezőként ver
- egy erkélyre néz

Élőért hulló
küszöbére ejtett csend
hazaért könnycsepp.

könnycseppek írják
életkönyvem utolsó
fejezeteit

már hideg az ősz
szerelmed szertefoszlik
mint papírcsónak

felvillanyoztál
fényem bántotta szemed
kiégtem - érted

Névsorolvasás
én - Jelen! - még itt vagyok
te - (csend) - Hiányzol.

Félek késő lesz
- szálkás fejfát ölel majd
valamelyikünk.

Lombokba olvadt
már száz Radnóti - Levél
őszi szemfedőn.

legbelső szobád
kulcsát más kézbe adtad
magány lettem itt

Kint nap, bent eső
s egy kontrasztrepedésben
szívem csöndre lel.

Könnyfátyol mögül -
míg lelkem tisztul - szemem
elmosódva lát

a szabadság már
szomorú mert nem vagy itt
hogy csak átölelj

a lángolásnak
vége - megtörve lépdel
parázson a szív

Szemedben otthon
voltam, bársonytakaró
hangod messze már.

Kiszáradt vizű
halott kút lett szerelmünk -
mélyén kong a csend.

szerelmes zene
dallamában magamat
siratom, halkan.

alaposabban
is borotválkozhatnál
szőrös a lelked

Megperzselt szívvel
remélni a felejtést:
hiábavaló.

zenekarodban
egyetlen hangszer voltam -
lehangolódva

Nincs bennem harag,
csak a bánat üli meg
lelkem vadlovát...

Erőtlen lelkem
mint haldokló madárka
utánad zuhan...

Léted mindenét
akaratlanul vágyom.
Hiányod gyilkos...

Mit akarhat Ő?
Karcolja érző lelkem
a bizonytalan...

essen az eső
buta őszinteségem
ázzon a földben