Haiku versek a szomorúságról

Mint virágszirmok
pillanataim mind már
csak múló hegek.

Mindenki rosszul
tűri, ha csak arra jó,
hogy kihasználják.

vajh` belefér még
tengernyi bánatcseppbe
pár kortynyi öröm

akit nem várnak
sosem érkezik meg, csak
esetleg - megjön

Neked álmaid
vannak, és én semmit sem
tudok ígérni.

gyűrött hópelyhek
asztalon búcsúlevél
azóta (s)írok

Nem voltál velem
mikor megszületett a
szomorúságom.

Megterhelő, ha
a mókuskerékben az
bánt, akit szeretsz.

Levelek hulltak,
megérezték a fák is
mikor elhagytál.

Bánatos szívem
kedvetlenül kalapál,
mélabús ritmus.

eszembe jutott
milyen boldogok voltunk -
szomorú lettem...

morcos délután
arcán fagyos mosolya
reggel kiderül

- szomorú lesz ez
a nap - mondta egy felhő...
és esni kezdett

Sírtam eleget.
Megtettem, amit lehet.
Lehet keveset.

szappanbuborék -
röptében pukkan el egy
gyermeki mosoly

Megaszal bűnöm
mi lelkemen szárad csak
ráncaim áznak

Depressziósnak
az élet értelmetlen
színtelen közöny.

Száraz falevél.
Nap nem fényesíti már,
Csak az eső hull.

Hulló könnyeddel
Óceánok telnek meg,
Mire elapad.

Lágy eső mossa
szélvédőmet csak nézem
hogy helyettem sír.

Magamba nézek.
Kétségek között élek.
Szomorú jelen.

Fejét lehajtva
zokog a fűz. ne lássák
hulló könnyeit.

szilánkos szavak
testidegen érzések
fájdalmas könnyek

Mint egy darab kő
mi kútba esik, olyan
lelkem mi zuhan.

Rosszindulat mint
antidepresszáns, csak a
jóságban tesz kárt.

Halott virágok
szirmát kergeti a szél,
nem csodálkozom.

Ringatózom, mint
cölöpökhöz kötözött
sóvárgó csónak.

álruhában jár
hozzám a szomorúság
boldognak lenni

egyetlen szóval
megsebzett, halott mosoly
lebeg arcomon

Cigaretta füst.
Búval bélelt emlékek.
Éget a parázs.

szúrós szavaid
szétszóródtak szívemben
bogáncsként élek

Ma a Nyár télbe
fordult, s elkezdtek bennem
fázni a szavak.

felhőt szaggatnék
kerüljön napvilágra
most a mennyország

Beborul az ég,
és kiborul az ember.
Még egy kört rendel.

A boldog rúzsom
elkopott, félmosolyra
húzom ma számat.

Bánat hajóján
oly sokan utaztak már
evező nélkül.